Formálódik a vb-keret

Újabb kétnapos összetartáson van túl a budapesti korosztályos vb-re készülő leány U18-as jégkorong-válogatott. A Kisstadionban megrendezett hétvégi mini edzőtáborozáson négy kapus és huszonegy mezőnyjátékos vett részt.

STJ Noha van még idő a rajtig, azért lassan elkezdődik a visszaszámlálás a leány U18 divízió I/A csoportos hoki-vb-re, amelynek 2017. január 8–14. között Budapest ad otthont. A tornán a mieink mellett Franciaország, Németország, Szlovákia, Norvégia és Ausztria vesz részt. A mezőny tehát fölöttébb nívós, és az erőviszonyok alapján a tavalyi szereplés megismétlése, vagyis a bennmaradás kiharcolása is komoly fegyvertény lenne.

A csapat precíz menetrend alapján készül a világbajnokságra. A budapesti Négy Nemzet Tornája után – amelyen a második helyet sikerült megszerezni – a hétvégén újabb kétnapos közös gyakorlás következett. A Buzás Norbert szövetségi edző vezette szakmai stáb ez alkalommal négy kapussal és huszonegy mezőnyjátékossal dolgozhatott együtt a Kisstadion sátra alatt. Nem volt teljes a társulat, akadt, aki sérülés vagy betegség, illetve iskolai elfoglaltság miatt hiányzott, de a többség ezúttal is szorgalmasan tréningezett. A korongkihozatal mellett többek között az emberelőnyös és emberhátrányos szituációk gyakorlása volt a fő feladat. A mini edzőtábor végén a MAC U14-es fiúcsapatával vívott edzőmeccset a leány U18-as válogatott.

A legutóbbi vb-n sikerült a bravúr, bennmaradt a magyar U18-as válogatott Fotó: minap.hu

A legutóbbi vb-n sikerült a bravúr, bennmaradt a magyar U18-as válogatott  •  Fotó: minap.hu

„Ez alkalommal is bekapcsolódott a munkába az U15-ös korosztály néhány képviselője, noha rájuk ebben a szezonban még a szabályok értelmében nem számíthatunk az U18-as vb-n – mondta honlapunknak Buzás Norbert. – De nem árt, ha megismerkednek a csapattal, s őket is megismerik a többiek, hiszen hamarosan teljes jogú kerettaggá lépnek elő. Valamennyi játékos szorgalmasan és lelkesen dolgozott, s a testbeszédek azt is elárulták, hogy ez erős, összetartó közösség. Ami azért is fontos, mert az előző évjárattal ellentétben, amelyben volt néhány kiemelkedő képességű támadó, mint például az a Pintér Hanna, aki immár a felnőttválogatottban is fontos szerepet kap, most a csapategység a társulat egyik fő ereje. Nyilván nagy hasznát vennénk egy-két olyan hokisnak, aki ösztönösen feltalálja magát a kapu előtt, viszont most meg arra építhetünk, hogy nincs látványosan nagy különbség a kerettagok tudása között. A MAC elleni edzőmeccs is roppant hasznosnak bizonyult. A kölyökkorú fiúk már nyilvánvalóan nagyobb sebességgel játsszák a hokit, a lányok így testközelből tapasztalhatták meg, milyen tempójú mérkőzések várnak ránk a vébén. Mindenki szóhoz jutott a meccsen, s noha van még idő a csapathirdetésig, a fejemben lassan kezd összeállni a vb-társulat. Nincsenek bérelt helyek, a hivatalos kerettagságért még mindenkinek sokat kell tennie.”

Bizonyítási alkalom pedig lesz bőségesen, hiszen a közös gyakorlások mellett további felkészülési mérkőzések is várnak a válogatottra. A legfontosabb teszt a jövő hónapban esedékes szlovákiai Négy Nemzet-torna lesz, amelyen a magyar, a házigazda és a lengyel U18-as együttes mellett a csehek U15-ös csapata vesz részt.

„Ebben a korosztályban évről évre változnak az erőviszonyok, nagyon nehéz megtippelni, melyik válogatott éppen milyen játékerőt képvisel – tette hozzá Buzás Norbert. – Ha csak négy-öt új meghatározó játékost sikerül beépíteni, vagy lép feljebb a felnőttekhez pár kulcsember, máris borul a korábbi erősorrend. Az U18 a felnőttválogatott előszobája, s noha nemzeti csapat esetében sohasem lehet mellékes az eredményesség, a fő feladat mégis csak az, hogy sikerüljön minél több lányt felkészíteni a nagyválogatottságra. Minket is ez motivál, hiszen a felnőttcsapatunk közel jár az elithez, s e pozíció megtartásához, illetve az esetleges előrelépéshez szükség van új arcokra. Most is vannak szép reményekre jogosító játékosok az utánpótlásban, akiknek nagyot lendíthet a karrierjén, ha U18-as válogatottként sikerül letenniük a névjegyüket.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS