Forma-1, kémügy: elmarasztalták a McLaren-Mercedest

mclarenteam.jpgA Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tanácsa első fokon elmarasztalta a Forma-1-es McLaren-Mercedes istállót a kémügy miatt, elvette az összes, idén szerzett pontját a konstruktőrök versenyében, ráadásul a hátralévő vb-futamokon sem szerezhet újabb pontokat, valamint 100 millió dollárra büntette – erről a 26 fős testület a csütörtöki, párizsi meghallgatást követően döntött.

A FIA július 26-án már felmentette a McLaren-Mercedest a kémkedés vádja alól, azóta azonban újabb bizonyítékok kerültek a birtokába, ezért került sor a mostani vizsgálatra a francia fővárosban.

A McLaren-Mercedes a csütörtöki határozat előtt vezette a konstruktőrök pontversenyét, két pilótája, a brit Lewis Hamilton és a címvédő spanyol Fernando Alonso pedig az első, illetve a második helyen áll a pilóták között. A versenyzők megtarthatják pontjaikat. A McLaren büntetésével a Ferrari került az élre a konstruktőrök között.

A FIA hivatalos sajtóközleményt adott ki a határozatról, amelyből kiderül, hogy a tanács decemberben ismét összeül és a következő szezonra érvényes, a wokingi istállót érintő esetleges szankciókról hozza meg döntését. Ezenkívül a hátralévő futamokon a McLaren-Mercedes pilótájának győzelme esetén a versenyzőt nem kísérheti fel a csapat egyetlen képviselője sem az ünnepélyes eredményhirdetésre. (A futamok végén nemcsak a győztes versenyzőt, hanem a csapatát is díjazzák.) 

Arra a kérdésre, hogy igazságos döntés született-e, Max Mosley, a FIA elnöke tömören annyit válaszolt: "Igen".

Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója ugyanakkor azt mondta: "A döntés mindenkit sokkolt a csapatnál és ahogy a média és a szurkolók reakcióját nézem, nem csak ott."
A konstruktőrök nyolc világbajnoki elsőséggel büszkélkedő istálló fellebbezhet a határozat ellen.

A történet szerint Nigel Stepney, a Ferrari fejlesztésekért felelős korábbi mérnöke 780 oldalas dokumentumot adott át Mike Coughlannek, a McLaren-Mercedes azóta már menesztett vezető mérnökének. Az anyag a Ferrari titkos fejlesztési terveit tartalmazta. A botrány úgy pattant ki, hogy Coughlan felesége egy másolószalonban sokszorosíttatta a dokumentumokat, az üzlet munkatársa pedig értesítette a Ferrari illetékeseit. Az olaszok szerint a rivális felhasználta a megismert adatokat és ezáltal jogtalan előnyhöz jutott velük szemben.

MTI