Forma-1 – Hamilton, Alonso: millió dolláros bébik

eddieirvine.jpg

Eddie Irvine is elmondta véleményét a Hungaroringen történt „McLaren afférról”.

A korábbi Forma-1-es pilóta szerint mindkét versenyző felelőtlenül viselkedett, ennek ellenére Lewis Hamilton és Fernando Alonso is maradni fog a wokingi istállónál. „Egyetlen pilóta sem, Hamilton pedig ilyen fiatalon pláne nem engedheti meg magának, hogy így beszéljen Ron Dennisszel, míg Alonso nem állhat bosszút a főnök tudta nélkül, ráadásul úgy, hogy azzal a csapatnak ártson” – mondta Irvine. A korábbi ír pilóta hozzátette: „Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy tisztázni fogják a problémát, ugyanis a McLarennek is az az érdeke, hogy ezt a két ’millió dolláros bébit’ együtt tartsa” – mondta Irvine.

Mobilpress