Fontos pillanathoz érkezett a Fradi

fradinoi

Ismét nagy bejelentést tett a zöld-fehér klub.  Megalakult a Ferencváros női vízilabda-szakága, a csapat az ob I legjobb négy együttese között szeretne végezni.fradinoi

Nyíri Zoltán operatív igazgató a keddi sajtótájékoztatón történelmi pillanatról beszélt, hangsúlyozva, hogy az egyesület históriájában még soha nem volt élvonalbeli női pólócsapat.

“A nagy pillanat eljött, most az építkezés következik, lépésről lépésre haladva kell fokozatosan feljebb jutnunk, hogy öt éven belül bajnokesélyes együttesünk legyen” – fogalmazott.
Az új részlegnél az olimpiai bajnok Gerendás György látja el a szakmai igazgatói feladatokat, aki kitért rá, hogy három éve érkezett a Ferencvároshoz, ahol az elmúlt két esztendőben a női utánpótlás alapjait már lerakták.

“Ifi és serdülőcsapatunk mellett most már felnőtt is van, amely jó nevekből áll, mellettük nagyon sok ambiciózus fiatal alkotja a keretet” – mondta.
Béres Gergő vezetőedző arról beszélt, hogy nehéz megmondani, mire lesz képes a vadonatúj együttes, de reményei szerint hamar összeáll és ütőképessé formálódik a gárda, amelyet az első négy közé vár.

A keretbe tehetséges fiatalok mellé szerződtették a világbajnok Kisteleki Dórát, továbbá két Európa-bajnokot, Bujka Barbarát és a kapus Kasó Orsolyát.
A csapatkapitányi tisztet ellátó Kisteleki közölte, hogy a BVSC-nél már a visszavonulás gondolatával foglalkozott, amikor a Fraditól megkeresték, s ő igent mondott.

“Folytatom, bár egyelőre csak egyetlen évre tervezek” – jelentette ki.
A balkezes center Bujka, aki Szegedről érkezett, a klubcsere kapcsán a változtatás igényéről szólt, s a többiekhez hasonlóan reális célnak tartja a legjobb négy közé kerülést.

A dunaújvárosi Kasó jelentős motivációt, új impulzust említett fővárosba igazolása kapcsán, s annak a véleményének adott hangot, hogy újonc létükre akár érmesek is lehetnek az októberben induló bajnokságban.

Az Ferencváros  női vízilabdacsapatának 2017–2018-as kerete:

Kapusok: Kasó Orsolya, Varga Krisztina
Mezőnyjátékosok: Ármai Zita, Bujka Barbara, Kisteleki Dóra, Huszti Dóra, Illés Henrietta, Kövér-Kis Réka, Kövesdi Vivien, Gerendás Matilda, Gémes Alexa, Muzsnay Zsófia, Péter Dóra, Vogt Vivien

Vezetőedző: Béres Gergely
Szakmai igazgató: Gerendás György

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS