Folytatódik a bajnokság, indul az Európa Liga – szeptember

A Milan 4 olasz bajnokit és 1 Európa Liga mérkőzést játszik ebben a hónapban.

A piros-feketék a harmadik fordulóban hazai pályán 2-1-re legyőzték a Romát és most hétvégén a válogatott meccsek miatt nem rendeznek fordulót. A Lega Serie A nemrég nyilvánosságra hozta a szeptemberi mérkőzések hivatalos kezdési időpontját (is).

Fontos megjegyezni, hogy szombaton (szeptember 8-án, azaz holnap) a Milan az olasz harmadosztályú Pro Piacenzával játszik edzőmérkőzést Milanellóban. Gennaro Gattuso együttese a válogatott szünet után szeptember 16-án, vasárnap a Cagliari otthonában vendégeskedik. Az azt követő csütörtökön a csapat Luxemburgba utazik az Európa Liga csoportkörének első meccsére. Az ellenfél a Dudelange együttese lesz, amelyet a BL-selejtező elején éppen a magyar bajnok MOL Vidi FC búcsúztatott.

Szeptember 23-án 18:00-kor az Atalanta látogat a San Siróba az ötödik forduló keretein belül. Négy nappal később rendezik az Empoli-Milan meccset 21:00 kezdettel a hétközi fordulóból, majd a hónap zárásaként a rossoneri a Kevin-Prince Boatenget és Manuel Locatellit is soraiban tudó Sassuolóval csap össze idegenben.

SZEPTEMBERI MENETREND:

CAGLIARI – MILAN (Serie A)
Időpont: 2018.09.16. 20:30
Helyszín: Sardegna Arena, Cagliari
DUDELANGE – MILAN (Európa Liga)
Időpont: 2018.09.20. 21:00
Helyszín: Stade Josy Barthel, Luxembourg
MILAN – ATALANTA (Serie A)
Időpont: 2018.09.23. 18:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
EMPOLI – MILAN (Serie A)
Időpont: 2018.09.27. 21:00
Helyszín: Stadio Carlo Castellani, Empoli
SASSUOLO – MILAN (Serie A)
Időpont: 2018.09.30. 20:30
Helyszín: Mapei Stadium, Reggio Emilia

 

The post Folytatódik a bajnokság, indul az Európa Liga – szeptember appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS