Földi László: teljesítettük a kitűzött célt, de…

vasas201610

A Vasas vezetőedzője, Földi László a klub honlapjának adott interjúban értékelt a 2016/2017-es szezont és a jövővel kapcsolatban egy érdekes bejelentést tett. 

vasas201610

Földi László: több volt a csapatban (Fotó: vasassc.hu)

Teljesítettük a magunk elé kitűzött célt, bejutottunk a legjobb nyolc közé. – kezdte Földi László a vasassc.hu-nak – Talán az támasztja alá, hogy ebben a szezonban több volt a csapatban, hogy mindezt nemcsak mi gondoltuk így a szezon derekán már, hanem mások is. Sokáig szépen alakult minden, aztán különböző nehézségek miatt nem tudtunk még előrébb lépni, pedig erre meglett volna az esélyünk. Úgy érzem, ez egy jó kis csapat és társaság volt, mind a vízben, mind a parton, most ez a nyolcadik helyben mutatkozott meg.”

A jövővel kapcsolatban pedig érdekes bejelentést tett az angyalföldi mester: …a továbbiakban nem tervezzük külföldi játékos foglalkoztatását a Vasasban. Ennek egyik oka anyagi természetű, a másik pedig a teljesítményre vezethető vissza. Egy jó légiós mindig jól jön, fontos a szerepe, tudjuk, hogy Magyarországon remek játékosok szerepelnek. De most jött el a pillanat, hogy mérlegeljünk, és most így döntöttünk. Légiósainknak voltak jó pillanatai idén, de igazából csak Jesse Koopman játékával lehettem leginkább elégedett. Jövőre a csapat gerince megmarad, a további tervekről akkor érdemes beszélni, ha megvalósulnak, hiszen elég behatárolt a hazai játékospiac.” – mondta, hozzátéve, úgy érzem, hogy ezzel a csapattal, amelynek a gerince megmarad, el tudunk érni egy ideinél jobb eredményt. Ebben a szezonban nagyon egymásra rakódtak a nehézségek, nem hiszem, hogy ez még egyszer előfordulna. Szeretném, szeretnénk megmutatni, hogy többre képes a társaság – fejezte be a mester.

A teljes interjú, ide kattintva érhető el…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS