Földi Imre lett a nemzet sportolója

Foldi_Imre1.jpgFöldi Imre, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok súlyemelő révén olyan kiváló sportemberrel gazdagodott a Nemzet Sportolóinak társasága, akinek személye körül teljes volt az egyetértés, a konszenzus. Ezt Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter hangsúlyozta azon a keddi rendezvényen, amelyen ünnepélyes keretek között adta át a bajnoknak a Nemzet Sportolója címet.

A díjat a Magyar Köztársaság kormánya adományozta január 31-én, a méltatás szerint ezzel ismerve el a magyar sport eredményességéért, sikerességéért és elismertségéért végzett több évtizedes munkáját.

A sportért is felelős miniszter asszony úgy fogalmazott, hogy Földi Imre akaratával, küzdeni tudásával, kitartásával, a becsületesen elvégzett munkájával példakép Magyarország számára, aki nem csupán nagyszerű versenyző volt, de egyetlen gyermekéből, Csillából is világklasszist nevelt.

Fehér Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke a hazai sportági társadalom képviseletében köszöntötte Földi Imrét, hangoztatva, hogy a legjobb helyre került a kitüntető cím, s életpályáját felidézve emlékeztetett rá, hogy az öt olimpián induló súlyemelő hajszál híján három olimpiai arany birtokosa lett, mivel két ízben is a balszerencse fosztotta meg az első helytől.

A Nemzet Sportolója titulust viselő magyar olimpiai bajnokok 12 fős társasága nevében Zsivotzky Gyula méltatta Földi Imrét, aki a Puskás Ferenc halálával megüresedett helyet foglalta el. A Nemzet Sportolóinak névsora: Albert Flórián labdarúgó, Balczó András öttusázó, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Földi Imre súlyemelő, Gyarmati Dezső vízilabdázó, Hammerl László sportlövő, Kulcsár Győző párbajtörőző, Polyák Imre birkózó, Portisch Lajos sakkozó, Székely Éva úszó, Weltner Györgyné Ivánkay Mária fogyatékos asztaliteniszező és Zsivotzky Gyula kalapácsvető.

Az ünnepségen – amelyről a tizenkettek közül Albert, Balczó, Keleti és Székely hiányzott – több olimpiai bajnok, a súlyemelés mellett számos más sportág képviselői is részt vettek, jelen volt Elbert Gábor sportszakállamtitkár, Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke és Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

XLsport.hu