Földi Imre lehet a jubileumi gála díszvendége

Foldi_Imre_sulyemeles.jpgMegalapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli a Magyar Súlyemelő-szövetség, a jubileum alkalmával nívós gálát rendeznek októberben.

Fehér Tamás, a Magyar Súlyemelő-szövetség fiatal elnöke és főtitkára, Halász István gőzerővel dolgozik, hogy az athéni olimpia után súlyát vesztő szövetség újra megizmosodjon. Szükség is van a háttérmunkára, hiszen a teljesen kicserélődött válogatottól (az athéni csapatból csak Tancsics László, Krutzler Eszter és Varga Viktória maradt meg hírmondónak) nem várható el világraszóló eredmény, elsődleges cél a világ és Európa középmezőnyéhez zárkózás. Érdemes tehát kihasználni minden lehetőséget, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljön a sportág.
Remek alkalomnak mutatkozik az 50. évforduló, amelyet méltóképpen szeretnének megünnepelni a súlyemelők. A tervek szépek, és ha megvalósulnak, nem kétséges, nagy nyilvánosságot kap az október 20-ra időzített nagyszabású rendezvény. Fehér Tamástól megtudtuk, hogy hazánkba várják az irániak kétszeres olimpiai, négyszeres világbajnok nehézsúlyú sztárját, Hosszein Reza Zadehet vagy a kazah csodagyereket, Ilja Iljint, aki 18 éves kora óta villog a felnőttek között.
Rajtuk kívül is sok más olimpiai és világbajnoki aranyérmest kerestek meg, és egy szenzációs fellépésre is sor kerülhet. Show keretében újra súlyt ragadhat az olimpiai bajnok, immár 69 esztendős Földi Imre, akit nemrégiben választottak a nemzet sportolói közé. Gálavacsorán fogadják a világhírű meghívottakat, a sportág hazai színe-javát, elfogadta a meghívást Aján Tamás, az IWF elnöke is. Az MSSZ társelnöke, a monacói tiszteletbeli konzul, Elek István révén Albert monacói herceg is bejegyezte naptárába az eseményt.
Az ünnepi rendezvényt színvonalas kulturális műsor teszi teljessé, fellép Eperjes Károly, az egykor súlyt is emelő Markos György, Németh József operaénekes, valamint egyórás koncertet ad Szentpéteri Csilla zongoraművész.

www.mob.hu