Fiatalokkal is erősített a Szolnok

telekisavona01

A már bejelentett játékosokon kívül, még két pólóssal bővülhetett a szolnoki keret. Többek között a Savonától tér haza a magyar ex-utánpótlás válogatott center.

telekisavona01

Szolnokon nagy változások vannak, hiszen Cseh Sándor helyét Zsivko Gocics veszi át a kispadon, valamint több játékos is távozott. Például: Aaron Younger, Mezei Tamás és Fülöp Bence.

A távozók helyére mint ismeretes Viktor Rasovic (Jug Dubrovnik), Djordje Lazic (Partizán Belgrád) és Angyal Dániel (ZF-Eger) érkezik.

Nem esett azonban szó két fiatalról, akik szintén a Dózsát fogják ősztől erősíteni. Az idén Pécsett kölcsönben játszó Szatmári Kristóf tér vissza, valamint a szintén egy évet Olaszországban játszó Teleki Andrásra is számíhat a Tisza-parti együttes. Ne felejtsük, az együttesben ott van a 2017/2018-as szezonban hét meccsen lehetőséget kapó, mindössze 15 éves Szeghalmi Zsombor is.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS