Férfi Ob I/b: fordulatos mérkőzéssel indult a második forduló

avustorna02

Az utolsó másodpercig kiélezett mérkőzéssel startolt a második forduló a férfi Ob I/b-ben.

avustorna02

Nagyot küzdött a Dunakanyar és a Szombathely ( Fotó: frisss.hu)

A Szombathely is megkezdte a küzdelmeket a férfi Ob I/b-ben. Az újonc Lányfalura látogatott, ahol a Dunakanyar Waterpolo volt Matajsz Márk csapatának ellenfele. A vendégek, mint ismeretes új vezetőedzővel és megújult csapattal vágtak neki a szezonnak. A céljuk pedig a bentmaradás az első idényben.

A második forduló nyitányán egyáltalán nem kezdett megilletődötten a vasi alakulat. A mérkőzésen 3-0-ra is vezettek. A találkozón a negyedik negyedig végig a vendégeknél volt az előny, hol egy, hol pedig három gólos volt a két csapat között a különbség. A záróakkorban kiegyenlített a Dunakanyar, sőt Hajdu duplájának köszönhetően már 13-11-re mentek. Az utolsó másodpercekben emberelőnyben támadhatott az AVUS 14-13-as állásnál, azonban Ekler lövése a kapufára vágódott, így egy góllal győzött a Dunakanyar.

Férfi Ob I/b második forduló, nyitótalálkozó: 

Dunakanyar Waterpolo – AVUS  15-14  (3-5, 5-4, 3-2, 4-3)
Gólszerzők: Szabó P. 4, Ercse 4, Hajdu 4, Tusa 2, Tislér 1 ill. Ekler 4, Cvetic 3, Kutasi 2, Takács 2, Hajmási 2, Kurucz 1

Matajsz Márk, a Szombathely vezetőedzője: A küzdeniakarással maximálisan elégedett vagyok, a 14 lőtt gól is jó, a 15 kapott viszont sok – védekezésben voltak hibáink, rövidzárlataink. Gratulálok a csapatnak, hiszen ez volt az első meccse a bajnokságban – ehhez képest pedig jól teljesítettek. Egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni, viszont a fiatalokat – Galambost, Ságit, Eklert – megdicsérem, hiszen nem hibáztak – értékelte az AVUS.hu-nak.

A második forduló programja:

A-csoport (Október 1, szombat):

10.00 Szolnok VSC – Békéscsaba

13.30 EKF SC – BVSC-Zugló

14.00 Debrecen VSC – YBL WPC

15.30 UVSE – Cegléd

18.30 MAFC “111” – Hódmezővásáráhely

B-csoport, (Október 1, szombat):

11.00 Nagykanizsa – PVSK

11.30 RacioNet Honvéd – A-HÍD OSC ÚJbuda

17.00 Neptun – Alfa SC

17.00 ASI DSE – Kaposvár

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS