Férfi Ob I: Valics-parádé, ismét történelmet írt a Miskolc

Hazai pályán győzött a Miskolc a BVSC ellen a férfi Ob I harmadik fordulójában. Valics Bence valósággal megbabonázta a vendégeket, a kapus három ötöst is hárított, ezzel hozzásegítve az újoncot első hazai győzelméhez.

valics facebook

Valics Bence a meccs hőse, három ötöst is megfogott

A Miskolc az előző fordulóban megszerezte történelmi győzelmét a Kaposvár ellen, még a BVSC otthon győzött a Szentes ellen

Az első negyedben nem bírtak egymással a felek, hiszen 2-2 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben elkezdett elhúzni a Miskolc. Előbb Takács és Petkovics növelte a különbséget, majd Hornyák csavar egyet és ezzel már 7-3 volt a hazaiaknak. Egy vendég időkérés után visszajött a zuglói együttes két gólra. A különbséget könnyen egyre faraghatta volna a zuglói együttes, de két helyzetet is elpuskáztak, így 7-5 állt az eredményjelzőn a szünetben.

A fordulás után Milicsics ejtett egy szépet a frissen beállt Szakonyit tréfálta ezzel meg, 8-5.  Ezek után Létay majd Török dühből hozta fel egyre a BVSC-t. A záróakkord maradt a Miskolc előnye. Az utolsó negyedben Valics szenzációsan védett, már a harmadik ötöst hárította (háromból). A helyzetek megbosszulták magukat, hiszen a hazai csapat a hajrá előtt Hornyák révén 11-8-ra módosította az állást. Az utolsó percben még Nagy kozmetikázott az eredményen, így két góllal győzött a Miskolc első hazai meccsén.

Férfi Ob I., 3. forduló:

Miskolc VLC – BVSC-Zugló 11-9  (2-2, 5-3, 2-3, 2-1)Gólszerzők: Hornyák 3, Njegovan 2, Milicsics 2, Petkovics 2, Jakab 1, Takács 1 ill. Létay 4, Török 2, Kovács 1, Pásztor 1, Nagy 1

Märcz Tamás a BVSC vezetőedzője: Küzdelmes meccsre számítottam, idegenben egy jó Miskolc ellen. Be kell lőnni az adódó helyzeteket, az ötmétereseket is értkesíteni kell. Jól játszott a Miskolc, gratulálok az együttesnek. A vereség ellenére a saját csapatommal sem lehetek elégedetlen.

Valics Bence, a Miskolc kapusa: Rengeteg időt és energiát fektettük a csapatba. Nincs itt semmilyen máglya sok munka viszont van. Három ötöst még soha nem sikerült fognom, rettentően boldog vagyok emiatt.

További mérkőzések a 3. fordulóból:

A csoport:

október 3.:

Valdor Szentes – EBP Tatabánya 11 – 9 (2-1, 4-3, 2-4, 3-1)

Október 7.:

16:00 Szolnoki-Dózsa Közgép – Kaposvár

20:00 ZF-Eger – Szeged-Diapolo (M4 Sport)

B csoport:

október 3.:

KSI SE-Debrecen VSE 4 – 12 (1-4, 0-3, 1-3, 2-2)

október 7.:

19:00 FTC-PQS Waterpolo – RacioNet Honvéd

19:30 A-Híd OSC Újbuda – Vasas

október 22.:

PVSK – UVSE H.-Hotels

Az A csoport állása:

1. ZF-Eger 6 pont
2. Miskolc 6 pont
3. BVSC-Zugló 4 pont
4. Szeged Diapolo 3 pont
5. Szolnoki-Dózsa Közgép 3 pont
6. Valdor Szentes 3 pont
7. Kaposvár 1 pont
8. EPB Tatabánya 0 pont

A B csoport állása:

1. FTC-PQS Waterpolo 6 pont
2. A-Híd OSC Újbuda 6 pont
3. Debrecen 6 pont
4. Racionet Honvéd 3 pont
5. VasasPlaket 3 pont
6. UVSE H-Hotels 0 pont
7. PVSK 0 pont
8. KSI SE 0 pont

Sz. B.

Fotó: Miskolc /facebook

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS