Férfi Ob I: Szombathelyen készülnek a startra

szombathelymatajsz1

Tréningekkel és edzőmeccsekkel telik a  három hetes szünet az AVUS-nál.

szombathelymatajsz1

Fotó: aligator.hu

Mint ismeretes, az Európa Kupa okán, három hetes szünet van a férfi Ob I-ben, amit a Szombathely alaposan kihasznál.

– Az elmúlt hét felemásan, kicsit lazább telt el, ám ezen a héten már kemény fizikai munkában volt részük a srácoknak, erre fektettük a hangsúlyt – mondta Matajsz Márk, az AVUS vezetőedzője az aligator.hu-nak – A rendes mederben folyik tehát a felkészülés, semmi sem hátráltatja a nyugodt munkát. Jövő héten kedden és szerdán a fővárosban készülünk, a BVSC, a KSI és a Vasas ellen játszunk edzőmeccset. Szóval igyekszünk a bajnoki szünetet hasznosan eltölteni. Hogy sok-e a három hét? Abból a szempontból nem, hogy végre tudunk normálisan edzeni, és a kisebb-nagyobb sérülések, betegségek rendbejöttek. Noha a szünet előtt lendületben voltunk, nem tartok attól, hogy kiesünk a ritmusból. Amikorra kell, csúcsformába kerülünk. Jövő szombaton Pécsre utazunk, ahol nagyon nehéz nyerni, aztán fogadjuk a Tatabányát – itt viszont győzelmi esélyeink vannak.  Majd kezdődik a play-off. Van feladat bőven – zárt a térner.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS