Férfi Ob I: Szombathelyen egy álom vált valóra

Szombathelyuszoda01

A férfi Ob I újoncánál még magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. 

Szombathelyuszoda01

Elkészült a csapat új uszodája, amely 200 néző befogadására alkalmas. Az új létesítményt heteken belül birtokba vehetik a sporttolók.

Túlzás nélkül mondhatom, egy álmunk vált valóra azzal, hogy felépült a saját, modern, a mai kor követelményeinek maximálisan megfelelő uszodánk – mondta Juhász Tibor, az AVUS elnöke az aligator.hu-nak – Gyönyörű helyen készülhetnek sportolóink, a legkisebbektől a felnőttekig. A létesítményben a csapatoknak két, a bíróknak és az edzőknek egy-egy öltöző található. Aztán elkészült az orvosi és masszőrszoba, a klubhelyiség – utóbbiban például szakmai továbbképzéseket is tartunk majd. Emellett raktár, szerverszoba is a rendelkezésünkre áll. Ami a medenceteret illeti, egy időben hat kaput is fel tudunk szerelni, így egyszerre több csapatunk tréningezhet. A földszinten nagyjából száz, míg a galérián körülbelül ugyanennyi szurkoló fér el, tehát 200-250 fő az uszodánk befogadóképessége. A saját költségünkre vásárolt impozáns eredményjelző tábla mellett a ledfalnak is nagy hasznát vesszük. Utóbbin a reklámok mellett a meccsek előtti bemutatás során a játékosok portréit is kivetítjük. Fontos leszögezni: noha augusztus 31. volt az építkezés befejezésének határideje, ehhez képest egy hónappal hamarabb kész lett az uszoda. A következő lépés – a harmadik ütem – majd az uszoda tetején található napozóterasz, valamint egy büfé kialakítása. Amit most tudtunk, tehát megtettünk, innentől kezdve nem rajtunk múlik, mikor vehetjük birtokba az uszodát. A jövő heti műszaki átadást a használatbavételi engedélyek megszerzése követi. Így aztán nem tudom megmondani, mikor edzhetünk és játszhatunk bajnokikat az új uszodában. Nem minden mérkőzést rendezünk itt, lesznek találkozók amelyeket a Fedett Uszodába viszünk. Az úszni szeretők számára jó hír, hogy ilyenkor a nagyközönség számára kinyit az AVUS uszodája, tehát a szombathelyiek nem maradnak szabad vízfelület nélkül. Szeretnénk méltó módon, neves ellenféllel felavatni az új uszodát. Már megvan a kiszemelt gárda, de a csapat neve még nem publikus. Annyit azonban elárulhatok, hogy a világ egyik legjobb csapatát szeretnénk Szombathelyre csábítani.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS