Férfi Ob I: pontokat rabolt a BVSC Miskolcról

BVSCZuglo01

Egyetlen góllal győzött Szücs Levente együttese a Miskolc ellen, így még szorosabb a felsőház a férfi Ob I-ben.

BVSCZuglo01

Fotó: M4sport.hu

A középszakasz 4. fordulójának zárómeccsén nem fukarkodtak a csapatok a góllövéssel, hiszen az első negyedben nyolc találatot is láthatott a nagyérdemű. Mindig a hazaiak szereztek vezetést, de ahogy egygólos előnyre tettek szert, a BVSC-nek volt válasza. A második nyolc percben 5-5 után Misics majd Bowen is villant, így 7-5-re vezetett a hazai gárda, ám a nagyszünetben mégis döntetlen volt leolvasható az eredményjelzőről, hiszen Csapó egy előnyt, majd Létay egy szabaddobást értékesített, 7-7.

A fordulás után is a BVSC akarata érvényesült, hiszen előbb egy megúszásból átvették a vezetést, majd Létay egy fórt lőtt be, 7-9. A záróetapban többször is visszajött a Miskolc egyre, de egalizálni nem sikerült, a végén maradt az egygólos vendég siker. A BVSC maradt a 7. a tabellán, de egy pontra megközelítette a Honvédot és a Miskolcot.

A férfi Ob I., (középszakasz) 4. fordulójának zárásaként:

PannErgy-MVLC-BVSC-Zugló 11-12 (4-4, 3-3, 0-2, 4-3)
Gólszerzők: Bowen 4, Misics 2, Halek 2, nagy Á. 1, Berta 1, Milicsics 1 ill. Várnai 3, Létay 2, Pásztor 2, Sugár 2, Csapó 1, Kovács P. 1, Mészáros 1

További, tegnapi eredmények:

Felsőház:

FTC PQS Waterpolo-A-HID OSC Újbuda  12-5 (4-0, 4-2, 2-0, 2-3)
Gólszerzők: Varga Dénes 4, Pohl 2, Madaras 2, Manhercz K. 1, Vámos 1, Jaksics 1, Mitrovics 1 ill. Tóth 2, Erdélyi 1, Seman 1, Randjwlovics 1

Szolnoki Dózsa-ZF-Eger 16-7 (6-2, 3-1, 3-3, 4-1)
Gólszerzők: Alekszics 4, Prlainovics 3, Bátori 3, Fülöp 2, Csuk 1, Younger 1, Mezei 1, Zalánki 1 ill. Vlahopulosz 3, Decker Á. 1, Kovács G. 1, Csucskovics 1, Bedő 1

Racionet Honvéd-Debrecen 12-3 (2-0, 3-1, 3-0, 4-2)
Szivós 3, Simon R. 2, Illés 2, Kiss B. 1, Gyárfás 1, Hertzka 1, Irmes P. 1, Manhercz Á. 1 ill. Macsi P. 1, Durik 1, Obradovics 1

 

Alsóház:

Kaposvári VK-PVSK-Mecsek Füszért 11-9 (4-2, 3-2, 1-3, 3-2)
Gólszerzők: Kovács O. 2, Pataki 2, Juhász-Szelei 2, Lukács Á. 1, Dobos 1, Varga Zs. 1, Vindisch 1, Sántavy 1 ill. Rakonjac 3, Csacsovszky A. 2, Horváth 1, Csaba 1, Csacsovszky E. 1, Opacak 1

Tatabánya-AVUS 7-9 (2-1, 0-2, 2-4, 3-2)
Gólszerzők: Kolarik 2, Katonás 1, Francsics 1, Hoppál 1, Kalanovics 1, Szentesi 1 ill. Garancsy 4, Kurucz 2, Ekler 2, Takács 1

VasasPlaket-Metalcom Szentes 10-5 (6-1, 2-1, 1-1, 1-2)
Gólszerzők: Marnitz 4, Babay 3, Bencz 1, Sélley Rauscher 1, Hajdu 1 ill. alotás G. 2, Hegedűs 1, Werner1, Vishnyakov 1

ContiTech Szeged-UVSE 7-11 (1-5, 2-3, 3-1, 1-2)
Gólszerzők: Szilvasán 2, Korbán 2, Berki 1, Börcsök 1, Mickic 1 ill. Keresztúri 3, Korényi 3, Korbács 2, Baksa 2, Rábavölgyi 1

Felsőház:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa 18 17 0 1 51
2. FTC PQS Waterpolo 18 17 0 1 51
3. ZF-Eger 18 15 1 2 46
4. A-Híd OSC Újbuda 18 13 0 5 39
5. Miskolc 18 9 2 7 29
6. RacioNet Honvéd 18 9 2 7 29
7. BVSC-Zugló 18 9 1 8 28
8. Debrecen 18 5 2 11 17

Alsóház

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
9. PVSK-Mecsek Füszért 18 8 2 8 26
10. Vasas 18 7 3 8 24
11. Kaposvár 16 7 1 8 22
12. MetalCom Szentes 17 6 1 10 19
13. Szombathely 18 5 0 13 15
14. Tatabánya 17 4 2 11 14
15. UVSE 18 2 1 15 7
16. ContiTech Szeged 18 0 0 18 0

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS