Férfi Ob I: Pazar meccsen legyőzte a Fradi a Szolnokot

madarasnorbertfradi02

Egy gólgazdag, izgalmas találkozón két góllal győzött a Fradi a férfi Ob I címvédője ellen az alapszakasz zárófordulójában.

madarasfradi01

Szuperrangadók napja, az Eger-OSC után, a Szolnok- Fradi meccs következett.

Nos, a találkozót a Szolnok kezdte jobban, Alekszics majd Gocics révén 2-0-ra elhúztak. A továbbiakban feljött a Fradi egálig, 3-3 volt az utolsó perc előtt, de ekkor kétszer is villant a hazai gárda. Alekszics majd Csuk megúszásából, így 5-3 volt a Szolnoknak. A második nyolc percben egészen hihetetlen, mit művelt a Fradi. Először Varga Dénes vágott be egy fórt, majd Madaras pillanatai következtek, kétszeres olimpiai bajnokunk hármat is vágott, még a Szolnok nem lőtt gólt. A Fradi védekezésének köszönhetően, így 5-7 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben.

A fordulás után már három volt a különbség egy Mitrovics lövés után, majd a Szolnok is elkezdte termelni a gólokat. Két perccel az etap vége előtt 10-7 volt az állás a vendégeknek. A Szolnok azonban pár másodperc elég volt, hogy visszajöjjön egyre, köszönhetően Youngernek majd Gocicsnak, 9-10. A záróakkordra Nikics góljával 9-11 volt az eredmény. Az utolsó negyedben ismét kétszer is feljött egyre a Szolnok, de végül Jaksics találata döntött. A 13-11-es eredmény azt is jelenti, hogy a Fradi legyőzte a Tisza-partiakat a szezon során először.

Az alapszakasz ezzel véget ért, a középszakasz már a hétvégén indul. A felsőházban az Szolnok, az FTC, az Eger, az OSC, a Miskolc, a BVSC, a Honvéd és a Debrecen küzdhet. Az alsóházban a Kaposvár, a Pécs, a Vasas, a Szentes, a Tatabánya, a Szombathely az UVSE és a Szeged harcolhat.

A férfi Ob I., 14. fordulójában:

Szolnoki Dózsa-FTC PQS Waterpolo 11-13 (5-3, 0-4, 4-4, 2-2)
Gólszerzők: Younger 4, Alekszics 2, Gocics 2, Zalánki 1, Prlainovics 1, Csuk 1 ill. Madaras 3, Nikics 2, Jaksics 2, Varga Dénes 2, Mitrovics 2, Jansik Sz. 1, Varga Dániel 1

További eredmények illetve program:

A-csoport:

AVUS-UVSE 9-4 (3-1, 4-3, 2-0, 0-0)
Gólszerzők: Garancsy 3, Basara 3, Ekler 2, Ukumanov 1 ill. Knézy 1, Baksa 1, Tóth 1, Vogel S. 1

BVSC-Zugló-VasasPlaket 9-8 (1-3, 3-2, 3-0, 2-3)
Gólszerzők: Pásztor 4, Létay 2, Ambrus 1, Szabó Bence 1, Czigány 1 ill. Bencz 2, Babay 2, Bóbis 1, Sélley 1, Simon H. 1, Burián 1

Kaposvári VK-Debrecen 9-9 (2-3, 4-2, 1-2, 2-2)
Gólszerzők: Vindisch 3, Juhász-Szelei 2, Sántavy 2, Dobos 1, Lukács 1 ill. Vidovics 3, Kállay 2, Durik 2, Macsi 1, Boros 1

A-csoport:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki-Dózsa 14 13 0 1 39
2. FTC PQS Waterpolo 14 13 0 1 39
3. BVSC-Zugló 14 8 1 5 25
4. Debrecen 14 5 2 7 17
5. Kaposvár 14 5 1 8 16
6. Vasas Plaket 14 4 3 7 15
7. AVUS 14 3 0 11 9
8. UVSE 14 1 1 12 4

B-csoport:

ContiTech Szeged-PannErgy-MVLC 5-18 (2-4, 0-3, 0-5, 3-6)
Gólszerzők: Korbán 3, Fodor 1, Berki 1 ill. Bowen 5, Misics 5, Kuzmenko 2, Berta 2, Sánta 2, Milicsics 1, Vadovics 1

Metalcom Szentes-Tatabánya 8-8 (2-1, 1-3, 2-3, 3-1)
Gólszerzők: Nagy 2, Vörös 2, Palotás 2, Vishnyakov 1, Takács 1 ill. Kalanovics 3, Kolarik 3, Francsics 2

Racionet Honvéd-PVSK-Mecsek Füszért 9-9 (1-3, 3-1, 2-4, 3-1)
Gólszerzők: Szivós 4, Illés 2, Gyárfás 1, Kiss G. 1, Simon R. 1 ill. Csacsovszky A. 2, Chilkó 2, Lajkó 2, Szatmári 1, Rakonjac 1, Krizsán 1

ZF-Eger-A-HID OSC Újbuda 8-7 (1-2, 3-2, 2-1, 2-2)
Gólszerzők: Lőrincz 2, Hárai 2, Kovács Gergő 1, Bedő 1, Angyal 1, Rasovics 1 ill. Brguljan 2, Erdélyi 2, Kovács Gábor 1, Ubovics 1, Salamon 1

B-csoport:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. ZF-Eger 14 13 1 0 40
2. A-Híd OSC Újbuda 14 11 0 3 33
3. Pannergy-Miskolc 14 8 2 4 26
4. RacioNet Honvéd 14 7 2 5 23
5. PVSK Mecsek Füszért 14 5 2 7 17
6. MetalCom Szentes 14 4 1 9 13
7. Tatabánya 14 2 2 9 11
8. ContiTech Szeged 14 0 0 14 0

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS