Férfi Ob I: Nemcsak játékosnak szerződött Szombathelyre az Európa-bajnok!

kiss csaba 2

A rutinos pólós nemcsak, mint játékos fogja segíteni a csapatot. 

kiss csaba 2

Fotó: szve.hu

Amellett, hogy a felnőtt csapatban játszom, az utánpótlás-nevelésben is szerepet vállalok. Hamarosan kikristályosodik, hogy mi lesz pontosan a feladatköröm – mondta Kiss Csaba a frisss.hu-nak, aki nagy meglepetésre szerződött a férfi Ob I újoncához, a Szombathelyhez.

A bentmaradásról pedig a következőket mondta: Azt gondolom, hogy a bennmaradáshoz majd’ minden poszton erősíteni szükséges. Érkeznek még rajtam kívül játékosok, de ami ennél is fontosabb, hogy folyamatosan tud támaszkodni a csapat a szombathelyi születésű fiatalokra. Az itteni utánpótlás erejét a helyi tehetségek és az itt dolgozó komoly szakemberek, a többiek mellett Matajsz Márk és edzőtársai mutatják.

Mint ismeretes, a férfi Ob I október 4-én kezdőik majd, ahol a Szombathely újoncként fog játszani.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS