Férfi Ob I: Nagy bejelentések Pécsen

Pecssajtotajekoztato01

Mecsekalján is gondolnak a következő szezonra, a mai napon megtartott sajtótájékoztatón vázolták a következő idény csapatát is. 

Pecssajtotajekoztato01

Fotó: PVSK Mecsek Füszért / facebook

A legfontosabb hír, hogy 14 játékossal hosszabbított a Pécs, így a csapat nagy része marad a 2018/2019-es idényben – áll a klub hivatalos facebook oldalán.

De Blasio Domenico szakosztályvezető elmondta: idén nagyon korán elkezdődött az átigazolási időszak, a játékosaink pedig nagyon kapósak voltak a jó szereplésüknek köszönhetően. Büszkeséggel tölt el, hogy tizennégy pólóssal sikerült megállapodnunk a folytatást illetően, jó látni, hogy a sportolók hisznek abban a munkában, amit itt végzünk és bíznak is abban, hogy minden évben egy kicsit előrébb tudunk majd lépni – közölte, a szakosztályvezető.

Lukács Gergely vezetőedző kiemelte, természetesen örülök annak, hogy ilyen hamar gyakorlatilag keretet lehet hirdetni, bár egy-két játékos érkezésére még lehet számítani. Fontos visszajelzés számomra, hogy az OB I-es csapatok szakvezetői is rendszeresen kiemelik, hogy milyen jó irányba halad Pécsett a vízilabdázás. Azt gondolom, hogy a középszakaszban komoly háború lesz, de úgy állunk oda minden meccsre, hogy nyerni szeretnénk. Meg kell majd szenvedni minden egyes pontért – fogalmazott a tréner.

A PVSK-Mecsek Füszértnél folytatja jövőre is pályafutását: Józsa Ottó, Barát Ferenc, Csacsovszky Alex és Csacsovszky Erik, Sebestyén Balázs, Mijic Dávid, Zerinváry Lóránd, Toni Opacak, Horváth Zsombor, Csaba Márton, Chilkó Márton és  Zlatko Rakonjac is marad Pécsen. Szatmári Kristóf sorsa még nem dőlt el, ha anyaegyesülete nem hívja vissza, ő is a Pécsen marad.  Egy távozóról is lehet tudni, hiszen Lajkó Márton  Budapesten folytatja tovább tanulmányait.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS