Férfi Ob I: Megvan, mikor indul a 2018/2019-es idény

alt201606

Közzétették a versenykiírást, kevesebb mint két hónap múlva rajt.

alt201606

A Magyar Vízilabda Szövetség “feltette” honlapjára a férfi Ob I veresenykiírását. A dokumentumban az olvasható, hogy október 3-án veszi kezdetét a bajnokság 16 csapattal.

Kisebb változás lesz a – szeptember 17-ei – sorsolásnál, hiszen az alapszakaszban ismét két csoportra osztják a mezőnyt, ám a tavalyi első két helyzett kiemelte lesz, tehát a Fradi az A-csoportba kerül, még a Szolnok a B-be, majd vaksorsolással társítják a további nevezetteket.

Az alapszakasz október 3-tól február 23-ig tart, ezek után a középszakasz következik, mely márvius 2-tól április 24-ig, míg a rájátszás május 1-től 8-ig.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS