Férfi Ob I: jön a mindent eldöntő elődöntő

BatoriBenceSzolnok

Utoljára ugrik egymásnak a Szolnok és az Eger a férfi Ob I idei kiírásában.

BatoriBenceSzolnok

Fotó: szolnoki VSC / facebook

6-6-ról folytatódik a Szolnok-Eger elődöntő.

Két héttel ezelőtt kezdődött durván ez a párharc és egy nagyon rossz, szétesett, fegyelmezetlen két negyeddel kezdtünk, ami azt gondolom, hogy rá is nyomta a bélyegét egy kicsit a párharcra. Azóta azt gondolom mind a hétköznapokban, mind a mérkőzéseken folyamatosan tudunk egy kicsit előrelépni, kezd összeállni a játékunk, játékosok egyéni formája, sokkal fegyelmezettebbek vagyunk. Nekem most az a fontos, hogy ezt a folyamatot próbáljuk meg tartani, a hibákat próbáljuk még kijavítani, tehát ez nekem egy munkafolyamat. Teljesen más, mint egy nézőnek, aki lejön és egy mindent eldöntő meccset meg akar nézni – mondta Cseh Sándor vezetőedző a klub hivatalos oldalán.

Dabrowski Norbert, pedig így nyilatkozott: Én úgy gondolom, hogy mire odaérünk, addigra mindenkinek “élesnek” kell lennie, azért ez mégiscsak egy mérkőzés, amelyen bármi megtörténhet. Nagyon nagy lehetőséget szalasztottunk el, de ugyanúgy, ahogy tudtunk nyerni idegenben a Szolnok ellen a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is már, megpróbáljuk megint. Többször elmondtam már, hogy azért a magyar csapatok között nincs olyan nagy jelentősége a pályaválasztói jognak. Igazából egyetlen kérdés van: ők lendületben maradnak vagy még inkább lendületbe jönnek ettől a játéktól, illetőleg mi hatalmas pofont kaptunk, vajon ez kijózanító pofon volt-e vagy ko-t jelentett…? Abszolút fontos, hogy a védekezésünk működjön. Azért az látszik, hogy amikor sokgólos a meccs, tíz fölé tud menni a Szolnok, akkor mi általában nem szoktunk nyerni. Nekünk van egy játékunk, stabilan védekezünk, elöl pedig meglőjük azokat a gólokat, amiket szoktunk. Így tudunk eredményesek lenni. Látszott a Recco ellen is, hogy mi nem tudunk ezeknek a BL-favorit csapatoknak 13-14 gólt lőni – mondta az egriek facebook oldalán.

Férfi Ob I., rájátszás, szombati progam:

Elődöntő, 3 mérkőzések:

16.00 Szolnoki Dózsa – ZF-Eger (a párharc állása: 6-6) (a mérkőzést élőben az Olaj TV közvetíti)

9-12. helyért:

16.00 Kaposvári VK – Vasas Plaket (a párharc állása: 6-6)

19.00 PVSK-Mecsek Füszért – MetalCom Szentes (a párharc állása: 6-6)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS