Férfi Ob I: A Vasasnál még jobban előtérbe kerülnek a fiatalok

foldilaszlovasasattila01

Idegenlégiósok nélkül vág neki a Vasas a 2017/2018-as szezonnak. A klubnál még nagyobb hangsúlyt kaphatnak a fiatalok, így is igazolt a vezetés.

foldilaszlovasasattila01

Fotó: Vasas Attila

Mint korábban megírtuk, a Vasas az idei szezonban légiósok nélkül áll fel. Földi László vezetőedző nagyobb hangsúlt szeretne fektettni a klubban szereplő fiatalokra. Ennek aprópójából igazolta le a Vasas a Miklós Leventét és Sélley-Rauscher Domonkost, utóbbi a mostani U20-as vb keretnek is tagja.

Földi László a koncepcióváltásról, így nyilatkozott: Hosszabb folyamat ez, érett korábban is. A légiósok sokat segítettek nekünk bizonyos időszakokban, és voltak olyan időszakok, amikor többet vártunk tőlünk, nem csak az utolsó idényben. A légiósok alapvetően nagy költséget jelentenek a kluboknak, a közepes költségvetéssel rendelkező csapatok pedig ezt nem tudják megfizetni. A klubvezetéssel közösen azt a döntést hoztuk, hogy próbálunk a saját utánpótlásunkra, illetve a magyar utánpótlásra támaszkodni. Ennek szellemében igazoltunk két játékost, egyikőjük 97-es, a másik 95-ös születésű. Sok lehetőség van bennük, remélem, ezt bebizonyítják majd, mi mindent meg fogunk nekik adni ahhoz, hogy ez sikerüljön – értékelt a vezetőedző a vasassc.hu-nak.

Az interjúban beszélt még a tréner a csapat rutios magjáról, hogy mivel lenne elégedett a szezon végeztével és természetesen a célkitűzésekről is beszélt.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS