Felvonták a magyar zászlót a tajpeji Universiade faluban

Nyertek a magyar pólócsapatok!

A magyar csapat nagyobb része már megérkezett a tajpeji Universiade faluba, ahol népzenével és tánccal egybekötött ünnepélyes keretek között, öt másik ország zászlajával együtt felvonták a magyar lobogót.

 

Prof. Dr. Kiss Ádám, a magyar csapat delegációvezetője az Universiade falu polgármesterével adta át egymásnak az ilyenkor szokásos ajándékokat az Universiade kabalaállata, a formózai fekete medve jelenlétében. Gyurta Dániel olimpiai bajnok, a MEFS elnökségi tagja, aki tegnap érkezett Tajpejbe, a Magyar Universiade Csapat nagyköveteként köszöntötte a sportolókat:

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek veletek, a magyar csapattal Tajpeiben, és szurkolhatok mind a 140 sportolónak, közöttük a testvéremnek, Gyurta Gergelynek is. Fontosnak tartom, hogy az egyetemi tanulmányok, az elme kiválóságának és a világszínvonalú sporteredményeknek együttes ünnepén, az Universiadén meg tudjuk mutatni, hogy nem véletlenül van Magyarország a nyári Universiadék ranglistáján a 11. helyen! Nagyon erős a mezőny, így nagyon oda kell tennetek magatokat! Sok sikert kívánok mindenkinek!”

A mai nulladik napon egyébként már megkezdődtek a vízilabda csoportmérkőzések. A női válogatott helyi idő szerint 10.20-kor Japán ellen kezdett, ahol a magyar válogatott 17:6-ra fölényesen győzedelmeskedett. Bíró Attila szövetségi kapitány kiemelte Szilágyi Dorka teljesítményét, aki öt góllal járult hozzá a győzelemhez. További góllövők: Kövesdi Lilián és Parkes Rebeka 3, Gurisatti Gréta és Horváth Brigitta 2, Garda Krisztina, Leimeter Dóra 1.

Délután a férfi vízilabda válogatott is vízbe ugrott, és ugyancsak kiváló teljesítménnyel, 17:3-ra verte Kanadát. Marcz Tamás szövetségi kapitány kiemelte Jansik Szilárd teljesítményét, aki a legtöbb gólt, szám szerint négyet szerzett. Vasárnap a férfiak rangadót játszanak Szerbiával, a nők Nagy-Britannia ellen folytathatják a küzdelmeket.

Az Universiade hivatalos megnyitóját holnap este tartják meg.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS