Felértünk a csúcsra az Ifjúsági Európa-bajnokság utolsó napján!

2018. április 18. és 25. között zajlottak a küzdelmek az Adriai-tenger partján fekvő Roseto degli Abruzzi városában a fiataloknak megrendezett kontinensviadalon.

Rengeteg izgalmat tartogatott számunkra a torna és a végén még két szépen csillogó éremmel is gazdagodtunk. Előbb az elődöntőket követően Hámori Luca (60kg) bronzmedáljának örülhettünk, majd az utolsó, szerdai napon következett a nagy finálé tavalyi ezüstérmesünknek, Bernát Attilának (49kg) az orosz Batyay Dimitrii ellen.

Hazánk fia mondhatni a szokásos forgatókönyvet követte, egy szoros első menetet követően a második és a harmadik akkordban már számolni is kellett a vetélytársra, így egy parázs, de végül sima mérkőzés lett belőle, amelynek befejeztével nem lehetett kérdés, hogy kinek a kezét emelik majd fel az eredményhirdetésnél a magasba.

Miután hivatalosan is megtudtuk a nyilvánvalót, Attilát elöntötték az érzelmek és csak annyit tudott a sarokban a mestereket ölelve mondani, hogy „Megcsináltuk!!!” Sokszor egy szóban több tartalom van, mint egy egész könyvben, hiszen micsoda alázatról, csapatszellemről árulkodik ez a rövid tőmondat, valóban Attila, megcsináltad, megcsináltátok, le a kalappal!!!

Hivatalosan is véget ért az itáliai megmérettetés, csütörtökön utazik vissza Magyarországra a piros-fehér-zöld ökölvívócsapat „aranyos” különítménye, így majd utána személyesen is kalapot lehet emelni ifjú titánjaink teljesítménye előtt.

Hajrá Magyarország, hajrá magyar boksz!!!

Forrás: www.boxing.hu – RSS