“Felejthetetlen szezon volt számomra” – Cutrone

Patrick Cutrone elmondása szerint az egész szezonban minden tőle telhetőt beleadott az edzéseken, hogy nehéz helyzetbe hozza Gennaro Gattusót a kezdőcsapat összeállításakor. A 20 éves csatár úgy érzi, hogy felejthetetlen számára az első idény.

“Személy szerint ez egy felejthetetlen szezon volt számomra. Tíz gólt szereztem a bajnokságban és egy ideig viccelődtem az édesapámmal erről. Minden gólom csodálatos számomra, de csak a győzelem volt a fontos. Megmutattuk, hogy egységes csapatként nagyszerű eredményeket érhetünk el. Korán gólt kaptunk, de jól reagáltunk. Nem volt könnyű, mivel a hatodik helyért játszottunk. Sajnálunk néhány mérkőzést, de fontos volt legyőzni a Fiorentinát, amellyel bebiztosítottuk a pozíciónkat.” – mondta Cutrone a meccs után.

“Maximális erőfeszítéseket tettem az edzéseken, hogy nehéz helyzetbe hozzam az edzőt. Szeretném a gólomat a családomnak és az édesanyámnak ajánlani, akinek születésnapja volt.”

Davide CALABRIA: “Nagyszerűen teljesítettünk és nem adtuk fel a kapott gól után. Fantasztikusan reagáltunk. Azonnal vissza akartunk vágni és minden könnyebb lett, amint megszereztük a vezetést. Élvezni fogjuk a játékot az Európa Ligában és továbbra is fejlődnünk kell. Fontos volt, hogy elkerüljük a selejtezőt és ez az egész csapatnak köszönhető. Nem volt könnyű ilyen sok új játékossal, de a következő szezon ennél csak jobb lesz.”

“A szezon? Nem szeretnék osztályzatot adni magamnak, de boldog és elégedett vagyok. Örülök, hogy sikerült meghálálni a csapat és az edző bizalmát. Hétfőtől kezdődően az U21-es válogatottal készülök és remélem, hogy a lehető legjobban fogjuk befejezni a szezont.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS