Favorit győzelmek Balatonvilágoson

Az utánpótlás korosztály Grand Prix-i izgalmas versenyeket hoztak a balatoni nyárban. Az év második Grand Prix napján a gyermek korosztály, 125 cm-es alappályáját három lovas tudta hibátlanul teljesíteni.

PC-BV2 5871

A győzelmet az Airvent lovasclub színeiben az egyetlen hibátlan Hóman Gréta Kaland nyergében szerezte meg.

PC-hóman kaland

Jó képet mutatva a július végi, kaposvári Európa-bajnokságra készülő Bosits Bíborka lett a második szürke pónijával, Amival. A harmadik hely a hazai pályán versenyző gyermek válogatott lovasunk, Sólyom Bori Lucáé lett, aki legjobb lovát Agropoint Contaro II-t lovagolta.

PC-sólyom kontaro ii

Harminchárom fős, komoly mezőny állt össze az U25 Grand Prix-re, ahol Németh Zoltán, nemzetközi pályaépítőnk 140 cm-es pályáját, négy lovas tudta hiba nélkül végig ugratni. A győzelmet az utolsó startoló, a versenyzési szünet után visszatérő Sir Winston C-vel Burucs Barna szerezte meg.

PC-burucs sir winston

Második egy hölgy, a hévízi, Hollé Sára Dzsangóval, megelőzve Jármy Vincét, aki új lovát, Alfát lovagolta. Negyedik lett Hollé Sára edzője, Mráz Tamás, aki a Csikós istálló szürke ménjét, H-C.S.R.Centerrel versenyzett. A gyermek Grand Prix-ben a Horze lovasáruház kettőszáz erez forintértékű vásárlási utalványait kapta az első hat helyezett, az U25-ben háromszázötvenezer pénzdíjért zajlott a verseny.

PC-BV2 6119

A díjakat a versenybíróság és a lovas szövetség képviselői mellett, Kalkó József a Horze Lovasáruház ügyvezetője és Nagy István, a verseny főtámogatója, a National Dynamic Group vezetője gratulált. A balatonvilágosi országos minősítő fiatal ló kategóriáiban a harmadik napi emelt magasságú, egyszeri összevetéses versenyszámokban is több kiemelkedő utánpótlás lovat láthattunk. Az öt éves lovaknál, ugyanúgy, mint három hete Tamásiban, győzött a Connor apaságú Castro Zajzon Andrással, akinek tulajdonosa a C-Univerzál Kft. A hat éves lovak összevetésében, Nagy Balázs Úr lova, a sárga BN Silver győzött, Török Sándorral a nyergében.

PC-török bn silver

A felnőtt 150 cm-es GP-t,  20.35-kor a Digi 3 közvetíti.

 

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS