Fassone szerint az EL-indulás alapvető fontosságú

Marco Fassone, a klub vezérigazgatója nyilatkozott a Milan TV-nek. Az olasz szakember beszélt a közelgő átigazolási időszakról, az Európa ligáról és Vincenzo Montella jövőjéről is.

Még három forduló van hátra a bajnokságból és a Milan 59 ponttal az Európa liga selejtezőt érő hatodik helyen áll a tabellán, 3 ponttal megelőzve a városi rivális Intert. A piros-feketék soron következő ellenfele az Atalanta lesz, majd következik a Bologna és a Cagliari elleni összecsapás.

“Az első néhány hét gyorsan eltelt. Megkezdtük a munkát, hiszen nem vesztegethetjük az időt. Ez a munka nagy kihívás és egyben izgalmas is. Az újságokból furcsa és zavaros spekulációkról lehet olvasni a tervekről és az átigazolásokról. Érdekelnek minket a szurkolóink és számunkra a visszajelzésük az egyik legfontosabb dolog. Az áprilisi gyűlésen bemutattuk a tulajdonosokat és az új vezetőséget.”

“Szeretnénk minél hamarabb megerősíteni a csapatot és versenyképessé tenni. Meg kell növelnünk a tőkét a tervezett és ütemezett módon. Az elnök az igazgatóság kérésére jelentős tőkeberuházást hajt végre. Viszont azt nem tudjuk garantálni, hogy minden pénz a játékoskeret megerősítésére az átigazolási piacon lesz elköltve. Körülbelül 120 millió euró fog a rendelkezésünkre állni a nyáron. Ebből tudjuk fedezni az átigazolásokat és ott vannak a klub üzemeltetési költségei is, amely a következő évben veszteséget fog eredményezni. Ezeket a veszteségeket, amelyeknek a nagyságát is pontosan tudjuk, a részvényeseink fogják fedezni.”

“Európa liga? Már korábban is elmondtam, hogy egyes klubok számára nagyobb teherrel jár, mint haszonnal. Úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan lehetőség, amit meg kell ragadnunk és lépésről-lépésre hozzászoktatni a csapatot ehhez a kontextushoz illetve a hétközi meccsekhez. Ha a 2018/2019-es szezonban szeretnénk elérni a Bajnokok Ligáját, akkor most az Európa liga alapvető fontosságú.”

“Montella? Napi rendszerességgel egyeztetünk. A vezetőség és a tulajdonosok is maximálisan bíznak benne. Nincsenek kétségek.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS