Fassone a Milanról, a derbiről, Gattusóról és Silváról

Marco Fassone vezérigazgató szerint Gennaro Gattusónak köszönhetően ez egy teljesen más Milan.

A Milan vasárnap hazai pályán 3-2-re legyőzte a Chievót az olasz bajnokságban, ezzel pedig továbbra is él a Bajnokok Ligája-indulás reménye. A csapat jelenleg a 6. helyen áll 50 ponttal és öt pont a hátrány a negyedik Interrel szemben, ráadásul a két együttes hamarosan összecsap egymással.

Fassone beszélt a csapat teljesítményéről, a Chievo elleni győzelemről, a milánói városi rangadó – meglehetősen kedvezőtlen – időpontjáról, Gattuso munkájáról, André Silváról és a szurkolókról is.

“A novemberben és a decemberben látottakhoz képest ez egyértelműen egy másik Milan, amely megváltoztatta arcát és az érdem Gattusóé, aki rendkívüli munkát vitt véghez és minden várakozásunkat túlszárnyalta. Ez egy olyan csapat, amely sohasem adja fel és ez elégedettségre ad okot. Gattuso taktikai szinten is rendezte a sorokat. Nincsenek előítéleteink, sem kétségek vagy tesztek. Ő bizonyította, amit kellett.” – mondta Fassone.

“Chievo? Következményekkel járhatott volna morális szempontból, ha nem sikerül nyernünk. Nehéz és izgalmas mérkőzés volt. A videóbíró fontosnak bizonyult és az Arsenal ellen is az lett volna, akkor talán az a meccs is más végeredménnyel zárul. Serie A? Közel kerültünk az előttünk lévő csapatokhoz és a feltámadás már egy ideje megkezdődött.”

Mint ismert, április 4-én fogják pótolni a március elején elhalasztott Milan-Inter városi rangadót.

“Nagyon csalódottak vagyunk emiatt és minden tőlünk telhetőt megtettünk. Két különböző időpontot ajánlottunk fel. Azt szerettük volna, ha április 25-én vagy május 1-én pótoljuk a meccset és mindent megpróbáltunk, de az Inter nemet mondott. Van egy szabály, amely lehetővé teszi számukra, hogy ezt megtegyék. Mivel az Interre különösen nehéz mérkőzés vár április 29-én a Juventus ellen, így nyilván kedvezőbb számukra az április 4-i időpont. Remélem, hogy a szurkolóink megtöltik a San Sirót az Arsenal elleni meccshez hasonlóan. Négy nappal a derbi előtt a Juventusszal találkozunk és megpróbáljuk megmutatni, hogy néhány nap alatt le lehet játszani két ilyen mérkőzést ezen a szinten.”

“Gattuso szerződése? Rino kiváló minőségű munkát végez. Kiváló a kapcsolatunk vele és a szerződéshosszabbításról a megfelelő pillanatban fogunk beszélni. Nem gondolom, hogy ezen a héten ülünk le tárgyalni, de hamarosan eljön az idő. Gattuso nagyon tehetséges, nagyszerűen képes kezelni a mérkőzéseket és hihetetlen motivációs képességei vannak. Fontos eredmények várnak rá edzői pályafutása során. Kalinic? Gattuso a klub teljes támogatását élvezi. Felhívott bennünket és közölte, hogy mit látott. Úgy gondolom, helyesen döntött.”

“André Silva? Két győztes gólt szerzett, amely 6 pontot ért. Végre mosolyogni láttuk őt, habár tudtuk, hogy kezdetben lesznek nehézségei. Donnarumma? Gigio a kapusunk és sok évig velünk lehet. Remélem, hogy a San Siro szeretete megadja számára a kellő nyugalmat. Reina? Még nem szerződtettük. Nem lenne rossz kapusposzton a két Donnarumma és Reina…”

Fassonét arról kérdezték az újságírók, hogy jelenleg mi az, ami a legnagyobb elégedettséggel tölti el őket.

“Sok dolog van, de ha egyet kell mondanom, akkor a szurkolók szeretete. Lenyűgözött a rajongók támogatása, különösen az Emirates Stadionban. Hihetetlen szenvedélyük van. Fontos szerepet tölt be a 12. játékosunk.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS