Faldum Bereniké: lendület síkvízen és maratonon

csayfaldum.jpg

A hatszoros világbajnok Csay Renáta a hét végi maratoni kajak-kenu világbajnokságon új párral, Faldum Berenikével versenyez. Csay tavaly Folláth Viviennel, korábban pedig Szonda Kornéliával alkotott sikeres párost, és az idén egy Európa-bajnoki győzelemmel bizonyították, hogy Faldummal is rátaláltak az elengedhetetlen összhangra.

Az új társ ideális partner, hiszen mindent a K-2-es sikerének vet alá: – A páros a kedvenc számom: szeretem, ha van előttem egy jó stroke, és én, rábízva magam, hátul teljes erővel evezhetek. Csay Reni mögé ráadásul megtiszteltetés beülni – mondta Faldum Bereniké. – Renáta tavaly Folláth Viviennel indult, de a finisük nem sikerült. Én most, a síkvízi múltammal, igyekszem a végén is megadni a kellő sebességet. A célunk az arany megszerzése, ami a maratoni Eb-n egyszer már összejött.

Az ám, a síkvízi múlt, ami akár lehet jelen is, hiszen Faldum Bereniké ebbéli ambícióit is csak átmenetileg adta fel: – Az idén is mehettem volna a síkvízi U23-as Eb-re is, de egyrészt az augusztus végi, belgrádi verseny időben túl közel lett volna, másrészt ebben az évben számomra a maraton került előtérbe, mert Győrben csodás élmény lesz a magyar közönség előtt bizonyítani. Aztán jövőre ismét jöhet a síkvíz, hisz Szegeden rendezik majd az U23-as Európa-bajnokságot.

Faldum Bereniké egyébiárnt síkvízen már a felnőttek között is bizonyított: 2004-ben K-4 1000 méteren Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. A hét végi maratoni vb-ről azonban aranyéremmel szeretne hazatérni szülővárosába, Tolnára, amelynek klubja, az Alois Dallmayer Tolnatext a maratoni szakág egyik legerősebb nevelőklubja. Mindezt jól példázza, hogy a jelenleg vb-csapatba Faldumon kívül Jámbor Attila, Homoki Tamás és Györe Attila érkezett a tolnai klubból.

K-2

FALDUM Bereniké

Született: 1985. július 12.

Egyesülete: Alois Dallmayer Tolnatext

Edzője: Barina József, Mórocz István

Nevelőedzője: Barina József

Legjobb eredményei: maratoni vb-1. (2004: K-2), maratoni vb-3. (2006: K-2), maratoni Eb-1. (2007: K-2), síkvízi Eb-3. (2004: K-4 1000 m), U23 Eb-2. (2004: K-2 1000 m), ifjúsági síkvízi vb-3. (2003: K-4 500 m), 2x ifjúsági maratoni vb-1. (2002, 2003: K-1), ifjúsági maratoni Eb-1. (2003: K-1), ifjúsági síkvízi Eb-1. (2002: K-1 500 m), ifjúsági síkvízi Eb-2. (2002: K-1 1000  m)

A fotón: Csay Renáta, Faldum Bereniké