F1-Archív: Három jelölt Webber helyére

Retro

2015. július 30. csütörtök, 13:51

A Red Bull listáján Alonso, Raikkönen és Ricciardo is. A csapatok számolnak a Lotusszal, a brazil sajtó ünnepel, Ron Dennis pedig kritizálja a Ferrarit és Schumachert is. Június 30. hírei 15 éve.

2014: Folyik a pereskedés a nemrég tulajdonost váltó Caterham kirúgott dolgozói és a csapat között. A korábbi alkalmazottak csoportja kitart kártérítés követelése mellett, annak ellenére, hogy a Caterham perrel fenyegetőzött hírneve megsértése miatt.

2013: Három jelöltje is van a Red Bullnak Mark Webber helyettesítésére: Daniel Ricciardo, Kimi Raikkönen és Fernando Alonso. A Ferrari szintén ma hangsúlyozta, nincs krízis az Alonsóval való kapcsolatban.

2012: Kimi Raikkönen és a Lotus esélyes a bajnoki címre, ismerték el a rivális csapatok vezetői, Stefano Domenicali a Ferrari, valamint Christian Horner a Red Bull képviseletében. A finn versenyző a második helyen zárt Magyar Nagydíj után ötödik a világbajnokságban, 38 ponttal Fernando Alonso, de csupán eggyel Lewis Hamilton mögött.

2011: „Visszanyertem a magabiztosságom” – fogalmazott Sebastian Vettel, aki megszerezte a Magyar Nagydíj pole-pozícióját a két McLaren előtt. Csapattársának, Mark Webbernek hattized másodpercet adott. Vettel hullámvölgyből jött vissza, legalábbis az ő normájához képest, az előző két versenyen nem indult a pole-ból és nem is nyert.

2009: Lewis Hamilton alig várja, hogy első alkalommal versenyezhessen a Formula-1 legendája, Michael Schumacher ellen. A 40 éves német az Európai Nagydíjon fog visszatérni, a sérült Felipe Massa helyén a Ferrarinál.

2008: Max Mosley utolsó mandátumát tölti az FIA elnökeként, ismét leszögezte, nem fog indulni a következő választáson. A háttérben márciusban kirobbant szexbotránya állhat. Úgy véli, Jean Todt alkalmas utód lehet.

2007: A Renault komoly pénzeket költ CFD-re, a Formula-1-ben használt számítógépes folyadékdinamikára, 50 millió euróért épít új létesítményt. A Renault ezt tartja a jövő útjának, ezért más csapatokkal ellentétben nem fektet be második szélcsatornába.

2006: „A három kedvenc versenyzőm volt a dobogón” – jelentette ki a Ferrari csapatfőnöke, Jean Todt a Német Nagydíj után. Michael Schumacher és Felipe Massa Ferrarijai mögött Kimi Raikkönen végzett a harmadik helyen, a kijelentés csak olaj a tűzre a találgatások fényében, melyek szerint a finn pilóta 2007-ben az olasz istállónál folytathatja.

2005: Ünnepel a brazil sajtó, ugyanis úgy tűnik, a következő évben két versenyzőjük is élcsapatnál versenyezhet. Felipe Massát leigazolhatja a Ferrari, az általa kiszorított Rubens Barrichello pedig a BAR-hoz mehet. Hivatalos megerősítés nem érkezett, Bernie Ecclestone azonban elkotyogta, már mindkét szerződést aláírták.

2002: Jacques Villeneuve üdvözli Jenson Button következő évi érkezését a BAR csapathoz. Kifejtette, örömteli hír a fiatalos lendület, de megjegyezte, a brit még nélkülözi a kellő rutint.

2001: Hiába esett ki a Német Nagydíjról, Michael Schumacher már „zsebében érzi” a világbajnoki címet. A Ferrari pilótája 37 pontos előnnyel rendelkezik David Coulthard előtt, miközben még 50 egység gyűjthető.

2000: Ron Dennis még a mai hockenheimi verseny előtt tett epés megjegyzést a Ferrarira. „Nem tudom, ők mit gondolnak a McLarenről, de nekem azt kell mondanom, nem igazán tisztelem a Ferrarit. Nem kedvelem az irányelveiket” – mondta Dennis, akit az dühített fel, hogy a Ferrari levelet küldött az FIA-nak, melyben azt kérte, zárják ki mindkét McLarent az Osztrák Nagydíjról. A spielbergi verseny után Hakkinen autóját szabálytalannak találták, de végül csak konstruktőri pontokat vontak le. Dennisnek Michael Schumachert illetően is volt pár szava: „A Ferrari elfogadja a vezetési stílusát, melyet semmilyen más pilótától nem tolerálnának.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS