“Ezzel a hozzáállással képesek lehetünk megverni a románokat” – Interjú a debütáló kapitánnyal

A német szakember az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, a magyar nemzeti csapat az utóbbi időszakban rengeteget fejlődött, egységes társasággá vált, ő pedig szeretné sikeresen folytatni azt a munkát, ami elődje, Dárdai Pál irányításával elkezdődött.

Bernd Storck - MTI Fotó: Illyés Tibor

Bernd Storck – MTI Fotó: Illyés Tibor

Bernd Storck úgy érzi, sikerült megtalálnia a közös hangot a játékosokkal. “Személyesen beszélgettem velük a stadionokban, a szállodákban. Sőt, hadd áruljam el, az elmúlt három hétben több, mint ötezer kilométert vezettem, hogy lássam őket játszani, és válthassunk néhány szót. Ők is megismerhettek engem, látják, érzik, hogy engem is a siker hajt. Egy nagy családdá válunk, a magyar futballcsalád része vagyunk, együtt szeretnénk sikereket elérni.”

A várható kezdőcsapatról a kapitány elmondta, ugyan megvannak az elképzelései a legerősebb összeállítású csapatról, de hisz abban, hogy a motivált, kiemelkedő formát mutató játékosok is esélyt kapjanak a bizonyításra.

Az ellenféllel kapcsolatban Storck megjegyezte, hogy borzasztóan nehéz feladat legyőzni a román együttest, a siker titka a helyzetkihasználás lehet. “Erős az ellenfelünk, hihetetlenül jól szervezett csapat gyors és képzett labdarúgókkal. Akkor lehet esélyünk, ha a kínálkozó lehetőségeket gólra tudjuk váltani. Nem félek attól, hogy nem lesz helyzetünk, de amikor odakerülünk a kapujukhoz, nincs mese, be kell találnunk.”

A német szakember szerint először a védelmet kell jól megszervezni, és ha ez sikerül, nagyobb hangsúlyt fektethetünk a támadásokra. “Az első tapasztalatok tükrében meglátjuk, hogy egy, kettő vagy három támadót vetünk be. A legfontosabb, hogy olyan akciókat alakítsunk ki, amelyek végén a román kapu elé tudunk kerülni. Ott pedig nem szabad hibázni, és akkor tényleg bármi megtörténhet.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

Böde Dániel és Hajnal Tamás mellőzéséről Bernd Storck elmondta: mindtetten remek futballisták, de szerencsére mások is kiválóan teljesítettek az utóbbi időben. “Azt hiszem, hogy a jelenlegi legjobb magyar labdarúgók szerepelnek a keretben. Én álmodtam meg azt, miután rengeteg mérkőzést néztem végig itthon és külföldön is, sőt, az utóbbi évek válogatott összecsapásait is részletesen kielemeztem. Természetesen Böde és Hajnal előtt is nyitva áll a válogatott kapuja, azt pedig a jövő dönti el, hogy belépnek-e rajta.”

Egy edzés volt kedden

A kapitány kedden egy edzést tartott a válogatottnak. Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Telkiben készülő keret tagjai orvosi vizsgálatokon vettek részt, majd egy 90 perces tréning szerepelt a programban. A hétfői, U21-es csapattal játszott felkészülési mérkőzésen szerephez jutók regenerálódással töltötték a napot. A válogatott tagjai felköszöntötték a 27. születésnapját ünneplő Lovrencsics Gergőt.

Szerdán két edzés vár majd a játékosokra, s a szakmai stáb eredeti terveinek megfelelően ezeken már mindenki közösen edz majd. Jelen állapot szerint egészségügyi probléma nem akadályoz egyetlen játékost sem a munkában.

A magyar csapat pénteken 20.45-től fogadja a román együttest a Groupama Arénában, hétfőn pedig az északírek vendége lesz Belfastban.

Forrás: www.telesport.hu – RSS