Ezt várják a kapitányok

Szerdán rajtol az Énekes István ifjúsági ökölvívó emlékverseny Budapesten, a Madárfészek Akadémián. A torna előtt Kovács Máriát és ifjabb Balzsay Károlyt, női és férfi szakágunk vezetőit kérdeztük fiatal tehetségeinkről.

Február 14-től egészen február 17-ig élvezhetjük a Halassy Olivér Sportközpontban (1043, Budapest, Pozsonyi utca 4/C) ifjú reménységeink viadalát, ennek kapcsán kíváncsiak voltunk „karmestereink” várakozásaira.

„A folyamatos munkának meglett az eredménye, már az ifjúságiak mezőnyében is az egyes súlycsoportokban több kiváló öklözőt láthatunk, akik parázs meccseket vívhatnak majd egymással. Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy egyben tartsuk a társaságot a későbbi, felnőtt versenyekre is, mindennap ezen dolgozunk a lányoknál. A távlati célunk természetesen az eredményes 2020-as tokiói olimpiai kvalifikáció, ezt szem előtt tartva építjük fel a mindennapokat” – nyitotta a sort női szövetségi kapitányunk, Kovács Mária.

Ifjabb Balzsay Károly, a férfiak első embere a mostani kihívás mellett a közeljövőt érintő célokat is megfogalmazott: „Hagyományosan ez az első nagy országos verseny az év elején az ifiknek. A magyar bajnokságot követően ilyenkor jönnek össze újra az öklözők, köztük azok a juniorok, akik most váltanak korosztályt és találkoznak a másodéves riválisaikkal. Ebben az esztendőben kiemelten fontos az Énekes István emlékverseny, mert első körös válogató lehet a srácoknak, hiszen idén az ifjúsági mezőnynek lesz olimpia, világbajnokság és kontinens viadal is.
Ami nem túl szerencsés, hogy az Eb nagyon korán van, április végére már össze kell állnia a csapatnak. Én már most azt várom a versenyzőktől, hogy komoly formában, harcos, taktikailag és technikailag is jó bunyót mutassanak majd be.
Rendkívül sűrű a fiatalok programja, szombaton lemennek a döntők, aztán hétfőn már egy nemzetközi edzőtáborban leszünk, ahol svájci, norvég és francia ökölvívók is együtt tréningeznek majd velünk. A nemzeti erőfelmérő után egyből lesz egy nemzetközi is a fiúknak más ritmusú ökölvívással. A következő nagy lépcső pedig márciusban a Bornemissza emlékverseny lesz, amelyen a magyar indulók mellett több nemzet harcosai is részt vesznek, majd vár ránk még egy nemzetközi megmérettetés és április végén az Európa-bajnokság.”

Szerda délután 15.00-kor megszólal az első gong, és kezdetét veszi a 2018-as Énekes István ifjúsági ökölvívó emlékverseny, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Forrás: www.boxing.hu – RSS