Európa Liga: A Vidi a kettős győzelemért, a Fradi a csodáért harcol

Marko Nikolics, a Videoton FC edzője sajtótájékoztatón ismertette az összecsapással kapcsolatos várakozásait (fotó: vidi.hu)

Marko Nikolic, a Videoton FC szerb vezetőedzője újabb győzelmet és továbbjutást vár csütörtökön az észt Nömme Kaljuval szemben a labdarúgó Európa Liga-selejtező második körében, míg Thomas Doll szerint amíg egy százalék esély van, a Ferencváros küzdeni fog a továbbjutásért.

A klub szerdai sajtótájékoztatóján a tréner megjegyezte, hogy a múlt heti háromgólos idegenbeli sikerük jó eredmény, de nincs vége a párharcnak, amíg a második meccset le nem fújja a játékvezető. Mint mondta, végig koncentráltan akarnak játszani és mindent megtesznek, hogy egy újabb győzelemmel a magyar futball UEFA–együtthatóját is emeljék.

Marko Nikolic kérdésre elmondta, hogy a Kalju tipikus skandináv focit játszik, van potenciál a támadójátékában, ezért figyelniük kell a védekezésre. Jelezte, hogy a Videoton is támadhatna sokkal hatékonyabban, ezért reméli, hogy a következő napokban két–három új játékos igazolását bejelenthetik, akik sokat tehetnek hozzá a csapat támadójátékához. Az edző kiemelte, csak a csütörtöki találkozóra koncentrál, utána foglalkozik majd a francia Girondins Bordeaux–val, amellyel továbbjutás esetén találkozik.

Kovácsik Ádám, a fehérváriak kapusa hangsúlyozta, hogy az első meccsen aratott biztos győzelmük megnyugtató, és házigazdaként sem szeretne gólt kapni.

A Nömme Kalju szerda este Felcsúton, a csütörtöki találkozó helyszínén edzett. Ezt megelőző sajtótájékoztatójukon a csapat orosz vezetőedzője, Szergej Francev azt hangsúlyozta, hogy az első találkozó eredménye számukra nem ad okot nagy lelkesedésre. Megjegyezte, „mindhárom magyar gól rögzített helyzet után született, nem velünk volt a szerencse Tallinnban, de ez nem kisebbíti a Videoton érdemeit”.

Mint elmondta, némi pluszt jelenthet számukra, hogy nem játszottak bajnoki mérkőzést a hétvégén. Hozzátette: Felcsúton 90 percen keresztül keményen dolgoznak majd, aztán „a pályán kiderül, hogy ez mire lesz elég”.

Az első találkozón a Videoton 3–0–ra győzött az észt Nömme Kalju vendégeként. A visszavágót csütörtökön 21 órától rendezik a felcsúti Pancho Arénában.

A párharc továbbjutója a francia Girondins Bordeaux csapatával találkozik a selejtező harmadik fordulójában. Az első mérkőzést Franciaországban rendezik.

A másik magyar érdekeltségű találkozóval kapcsolatban Thomas Doll vezetőedző azt mondta: amíg egy százalék esély van, a Ferencváros küzdeni fog a továbbjutásért az Európa Ligában.

„Amíg egy százalék esélyünk van, addig küzdeni fogunk. Ez a Ferencváros, mi sosem adjuk fel. Tartozunk ezzel magunknak, a szurkolóknak, a klubnak. Nehéz lesz, nagyon nehéz, de harcolni fogunk Dániában is” – nyilatkozott Doll.

Mint ismert, az FTC az első mérkőzésen jól játszott, 2-0-ra vezetett, amikor az első félidő végén 11-eshez jutott az ellenfél, egyúttal Kochot kiállította a játékvezető, a dánok pedig a második félidőben 4-2-re fordítottak.

„Valóban fordulópont volt ez, de elfogadjuk a döntést, sajnos, helyesnek tűnik, mert tényleg hibáztunk. Juliannak utolsó emberként ebben a helyzetben már hagynia kellett volna az ellenfelet, hogy kapura törjön. Dénes akár kivédhette volna, vagy a kapu mellé lő a csatár, bármi megtörténhet ilyen szituációban. Vagy legrosszabb esetben gól és 2-1 ide, de nincs a kiállítás” – fogalmazott Thomas Doll, aki szerint ettől függetlenül jó úton jár a Fradi, ez a vereség nem töri meg a csapat lendületét.

A selejtező második fordulójának visszavágóját csütörtökön 19 órától rendezik Herningben.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS