Euroliga – Keszthelyi-parádé, az UVSE a címvédő kiütésével már továbbjutó

KeszthelyiRita2018011901

A rendező UVSE, Keszthelyi Rita fantasztikus játékának, s többek között féltucat góljának köszönhetően 11-5-re kiütötte szombaton a címvédő orosz Kirisi csapatát a női vízilabda Euroliga budapesti csoportselejtezőjében, a Hajós Uszodában. A százszázalékos magyar együttes így már továbbjutott.KeszthelyiRita2018011901

Fotó: Madar Dávid

A címvédő orosz és a LEN Kupa-győztes magyar csapat ebben a szezonban már megmérkőzött egymással, november elején az Európai Szuperkupáért rendezett összecsapáson, ugyancsak Budapesten 10-6-ra a vendégek diadalmaskodtak.

Az UVSE azóta megszerezte a világ egyik legjobb játékosát, az amerikai Maggie Steffenst, aki pénteken, a görögök Vuliagmeni elleni 13-8-as sikerből – első itteni tétmérkőzésén – négy góllal vette ki a részét.
A Kirisi elleni összecsapás legjobbja ezúttal a magyar válogatott kapitánya, Keszthelyi Rita volt, akinek a vezetésével a második negyed közepén már öt góllal (6-1) vezetett az UVSE. A találkozó ezzel gyakorlatilag el is dőlt, az oroszok az utolsó percben csak “kozmetikázni” tudták az eredményt.

Női Euroliga, 2. selejtezőkör, 2. forduló: (G-csoport (Hajós Uszoda):

UVSE-Kirisi (orosz) 11-5 (3-1, 4-1, 2-0, 2-3)
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Csabai, Parkes 2-2, Steffens

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS