Euro Kupa: Történelmet írtak a Varga-testvérek

ftceurokupa20182

Igazán boldog lehet Varga Dániel és Varga Dénes az Euro Kupa serleg megnyerése után.

ftceurokupa20182

Fotó: fradi.hu

Varga Dániel és Varga Dénes együttes már nyert olimpiát (2008-ban), világbajnokságot (2013-ban), Magyar bajnokságot, sőt, Horvátországból is van pár közös címük, de a családi vitrinből hiányzott a nemzetközi kupaserleg, amit közösen nyertek volna meg. Veronában azonban ez is teljesült, hiszen felértek a csúcsra.

És ki tudja, ha a Fradi kiharcolja a következő szezonban a BL indulás jogát, lehet, hogy ott is fel tudnak majd érni a csúcsra.

Hál’ Istennek nagyon sok mindent nyertem már pályafutásom során, de soha nem dobtam még be edzőt – mondta Varga Dániel a mérkőzés után.

Edzői és csapatkapitányi örömittas szavak a Fradi Médiának:

Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője: Nagyon nehéz mérkőzés volt az első is, és a második is. Nagyon büszke vagyok a csapatomra a döntőben voltak olyan pontok, mind az első, mind a második mérkőzésen, amikor nehézzé vált a találkozó. Itt is elmentünk az elején, aztán feljött a Verona X körüli eredményre, ennek ellenére végig stabilak maradtunk hátul.

Madaras Norbert, Fradi csapatkapitánya: Azt mondtam a csapatnak a csatakiáltásnál, hogy itt kezdtük az egészet szeptemberben és itt is fogjuk jól befejezni. Az első meccshez képest sokkal jobban játszottunk és ma kijött az, amit valójában tudunk – mondta Madaras.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS