EURO-2016 – Storck: nem az én stílusom döntetlenre játszani

A magyar labdarúgó-válogatott nem fog döntetlenre játszani szombaton a második, Izland elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésén Bernd Storck szövetségi kapitány közlése szerint.
bernd_storck4

„Nem az én stílusom döntetlenre játszani” – jelentette ki a német szakvezető, aki elárulta, hogy Fiola Attila sérülése miatt egy poszton mindenképpen változtatnia kell, de nem kívánt többet elárulni arról, hogy miként tervezi pótolni a jobb oldali védőt. Tavalyi kinevezésekor elismerte, hogy a meccs előtti hivatalos sajtótájékoztatón szereplő játékos a kezdőcsapat tagja lesz, ugyanakkor ezt most – Szalai Ádám és Elek Ákos esetében – nem erősítette meg az MTI érdeklődésére.
Storck szerint az első, osztrákok elleni mérkőzésen aratott győzelem még mindig hatással van a csapatra, de most már Izlandra kell koncentrálni. Hozzátette, számára nem volt meglepő a szigetországiak jó játéka Portugália ellen, és az sem, hogy 1-1-es döntetlent értek el. Kifejtette, technikailag és taktikailag is mást kell játszani a marseille-i mérkőzésen, mert az ellenfél játékosai rendkívül gyorsak és erősek.
„Nagyok az elvárások a győzelem után, most mindenki azt hiheti, hogy minden így fog folytatódni, de ez nem így van. Semmi sem változott a győzelemtől, el kell felejteni, le kell szállni a földre, mert most másik meccs következik” – mondta Storck.
Az osztrákok elleni meccsen az első gólt szerző Szalai Ádám arról beszélt, ha már ilyen jól kezdtek, akkor szeretnék ezt folytatni, és kétszer annyira fognak koncentrálni, hogy valami nagy dolgot érjenek el. Elárulta, az elmúlt másfél éves, gólmentes időszakában a családja segített neki a legtöbbet, és úgy vélte, most is ők örültek a legjobban, hogy végre ismét eredményes volt.
„A legszebb az, hogy az otthonról kapott videókból és fényképekről jól látszik: végre a futball, és nem más sportág miatt ünnepeltek a magyarok. Hatalmas erőt adtak nekünk az otthoni és a helyszínen szurkoló drukkerek is. Öröm volt látni, hogy végre magyar mezben ültek a kivetítők előtt, és nem valamelyik külföldi csapat szerelésében. Számunkra ez a legnagyobb siker” – mondta Szalai.
Az ellenfélről úgy nyilatkozott, hogy Izland az egyik legnehezebb ellenfél lesz, mert fizikálisan és pontrúgásokban hihetetlen erős. Továbbá emlékeztetett arra, hogy szerinte az egyik legnehezebb selejtezőcsoportból jutott ki a kontinensviadalra.
„A térdem rendben van, várom a lehetőséget, de egyszerre csak 11-en lehetnek a pályán” – mondta Elek, aki egyetlen válogatottbeli gólját éppen a legutóbbi, 2011-ben játszott Izland elleni találkozón szerezte. Arra a meccsre úgy emlékezett vissza, hogy akkor sokan értetlenkedtek, miért ilyen gyenge ellenfelet választottak a svédekre való felkészülés során. Megjegyezte, a 4-0-s győzelem óta nagyot fordult a világ.
Elek szerint szombaton az lesz a legfontosabb, hogy ne vegyék át a szigetországiak stílusát. Egyúttal úgy vélte, sokkal kellemetlenebb ellenfél lesz Izland, mint Ausztria volt és Portugália lesz. Hozzátette, felkészülésben nincs különbség a csapatok között, minden ugyanúgy zajlik, mint az előző találkozó esetében.
„Nem kell számolgatni, ha nyerünk, továbbjutunk” – jelentette ki a Diósgyőri VTK középpályása.
A találkozó szombaton 18 órakor az orosz Szergej Karaszjov sípjelére kezdődik a marseille-i Vélodrome Stadionban, amelynek gyepszőnyege annyira rossz állapotban van, hogy a szokásoktól eltérően pénteken egyik válogatott sem edzhet rajta. A magyarok győzelemmel bebiztosíthatják nyolcaddöntőbe jutásukat. Négy nappal később Portugáliával játsszák utolsó csoportmeccsüket Lyonban.