EURO-2016 – Storck: most térült meg, hogy erős ellenfelekkel játszottunk

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint most térült meg a magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy az Európa-bajnoki felkészülés során olyan erős ellenfelekkel mérkőzött meg, mint a világbajnok német és az Afrika-bajnok elefántcsontparti csapat.
bernd_storck3

„Az összeállítás alapján egyértelmű melyik együttes volt a favorit, de sokat dolgoztunk az elmúlt három hétben és ez látszott ma” – mondta Storck, aki kiemelte, a játékosok ezalatt „kitolták saját határaikat.”
Arra kérdésre, hogy néhány idősebb játékosa bírni fogja-e azt a terhelést, hogy négynaponta pályára kell lépniük, úgy válaszolt, nem fiatal vagy öreg, hanem jó futballistái vannak a keretben.
„A futballban mindig mindenre van lehetőség, ha mindenki százszázalékosan teszi a dolgát, akár a második győzelmet is meg lehet szerezni” – jelentette ki a német szakember, aki viszont a továbbjutás esélyével egyelőre nem kívánt foglalkozni, mivel szerinte csak a következő meccs számít, azaz most az Izland elleni találkozó, amelyet szombaton rendeznek Marseille-ben.
Storck beszélt a meccs legjobbjának választott Kleinheisler Lászlóról is, akit még U20-asként ismert meg, és nagyszerű tehetségnek tartja.
„A csapat érdeme volt ez a győzelem. Mindenki teljesítette, amit a kapitány kért, mindenki hozzátett ehhez a csodálatos sikerhez” – jelentette ki a Werder Bremen játékosa, aki hozzátette, rendkívül büszkék most magukra, de kiemelte, ez a siker nem jöhetett volna létre a szurkolók nélkül, akiknek köszönetet mondott, akár a helyszínen drukkoltak, akár a tévék előtt.
A magyarok legközelebb szombaton Izlanddal találkoznak Marseille-ben, majd négy nappal később Portugália lesz az ellenfelük Lyonban. A hat négyesből az első és második helyezetteken túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.