EURO-2016 – Payet örült, hogy nem kellett sokat játszania

Dimitri Payet, a házigazda francia válogatott labdarúgója a pálya rossz állapota miatt örült, hogy nem kellett sokat játszania a Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen vasárnap.
dimiti_payet

A franciák számára a gól nélküli döntetlen azt jelentette, hogy az A csoport első helyéről jutottak a 16 közé. Payet a 63. percben állt be csereként, és a hátralévő időben meglehetősen rossz tapasztalatokat szerzett a lille-i stadion gyepszőnyegéről.
„Örülök, hogy nem kellett többet játszanom, mert a pálya nagyon rossz állapotban volt. Sajnálom, mert megakadályozta, hogy olyan játékot produkáljunk, amit szeretnénk. A következő meccsünket Lyonban játsszuk, ott minden jobb lesz” – nyilatkozta a West Ham United támadója.
A Svájc elleni mérkőzésen a francia játékosok többször is megcsúsztak. Payet szerint ez egyértelműen a gyepszőnyeg állapota miatt történt, ugyanis mindannyian megfelelő stoplikat választottak a kezdés előtt.
Didier Deschamps szövetségi kapitány szintén elégedetlen volt a pályával. „Nem tudom, ki a felelős ezért, de még csak a csoportkörön vagyunk túl, és ilyen pályán játszani nem jó dolog” – mondta az edző.