EURO-2016 – Magyar szurkolók ragadtak Londonban

Több magyar szurkoló is lemarad a 18 órakor kezdődő Magyarország-Ausztria labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzésről a bordeaux-i repülőtér dolgozóinak sztrájkja miatt.
magyar_szurk2

Lotfi Begi, a magyar válogatott drukkereinek szóló album zenei producere az MTI érdeklődésére elmondta, a brit fővárosban Luton reptérről már nem tudtak továbbrepülni a mérkőzés helyszínére, néhányan megpróbáltak más megoldást választani, hogy odaérjenek még az összecsapásra, de a legtöbben már vissza is tértek Budapestre.
Hozzátette, Náksi Attilával – a válogatott hivatalos dalának, „Az éjjel, soha nem érhet véget” szerzőjével – közösen léptek volna fel a mérkőzés után egy bordeaux-i klubban, ahol a magyar szurkolókat szórakoztatták volna.
Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott az osztrákok elleni mérkőzést követően négy nappal Marseille-ben az izlandiakkal, június 22-én Lyonban pedig a portugálokkal találkozik.