Elvívott érem

Utólag nézve világos: már a nap elején, a közepesen sikerült vívással eldőlt, hogy nem fér fel a dobogóra a fiúváltó a Drzonkówban zajló junior öttusa Európa-bajnokságon. A Regős Gergely, Bruckmann Gergő kettőst végül négy egység választotta el a harmadik helytől.

reb „A fiúmezőny azért sűrűbb, mint a lányoké” – sóhajtotta a telefonba Kállai Ákos utánpótlás-kapitány, amikor a keddi versenynap végén értékelésre kértük. Érthetően kevésbé vidám hangulatban összegzett, mint egy nappal korábban, amikor a Boros Alexandra, Simon Sarolta duó aranyérmes teljesítményéről beszélt: a Regős Gergely, Bruckmann Gergő fiúváltó a negyedik helyen zárt.

vivas_ottusa

A víváson múlt a dobogó  •  Forrás: drzonkow.pentathlon.org.pl

A miért kérdésre gyorsan felelhetünk: a vívás a ludas.

„Különösen a vívásban erősebb a mezőny, nem lehet hibalehetőséget hagyni az ellenfeleknek. Szó sincs persze arról, hogy két vak botorkált volna a páston: Bruki tüzesen, jól vívott, és Redzsi is csak kisebb technikai hibákat követett el, mégis, hiányzott valami plusz a jobb szerepléshez.”

A srácok remekül úsztak, s a lovaglást a hétfői tapasztalatok alapján kitűnően felépítették, nem mellesleg pontosan végig is vitték a taktikát: 296 ponttal a legjobbnak bizonyultak a tusában. Csakhogy a többiek sem hibáztak, így a kombináció előtt már látszott, hogy nagyon nehéz lesz felférni a dobogóra.

„Nem lehet a riválisok rontásában bízva felépíteni a taktikát, mindig mi magunknak kell jól teljesíteni. Ezzel együtt a lovaglásig bíztam abban, hogy sikerült közelebb jutni az ellenfelekhez.”

Kállai szavaival élve hiába kombizott óriásit a két Gergő, a teljesítményük nem ért érmet: négy másodperccel jobbak voltak a fehéroroszok. „Csekély különbségnek látszik, de a hajrában azért az nem kevés” – tette hozzá a kapitány.

Az aranyérem a franciák nyakába került, akiket a csehek követtek. Az Eb nyitányáról, a leányváltó sikeréről ebben a cikkben számoltunk be.

JUNIOR ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DRZONKÓW (LENGYELORSZÁG)
1. Brice Loubet, Gregory Flayols (Franciaország) 1523 pont (vívás: 220, úszás: 346, lovaglás: 296, kombinált 661), 2. Grycz, Vlach (Csehország), 1518 (237, 351, 276, 654), 3. Jevcinev, Radjuk (Fehéroroszország) 1507 (235, 361, 285, 626), 4. Regős Gergely, Bruckmann Gergő 1503 (210, 349, 296, 648)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS