Elvett győzelemmel is bajnok a Mercedes csodagyereke

GP2/3

2015. november 29. vasárnap, 11:20

Esteban Ocon a GP3 szezonzáróján feltette a koronát hallatlanul kiegyensúlyozott idényére, amikor riválisát a rajtnál átugorva megszerezte a bajnoki címet – mindezt a sorozat fennállásának 100. versenyén.

A szezon során szinte végig az olasz Luca Ghiotto vezette a tabellát, mert Ocon ugyan megnyerte az évadnyitót, de ezt követően néhány gyengébb eredmény, köztük egy kizárás is visszavetette őt. Ám a francia hamar magára talált, és sorozatban kilenc darab második helyet szállítva visszazárkózott Ghiottóra, Bahreinben, az utolsóelőtti fordulón pedig elé is került a tabellán.

CU-OHEZXIAA-2oR

A döntés Abu Dhabira maradt, ahol Ocon minden körben vezetve megnyerte az első futamot, ami elég is lett volna számára a címszerzéshez, ám a versenybírók közbeszóltak: a franciára utólag 5 másodperces büntetést róttak ki egy korábbi pályaelhagyás miatt, aminek következtében egészen a 4. helyig visszacsúszott, és noha így is egy pozícióval Ghiotto előtt végzett, csak 6 pont volt köztük a különbség.

A vasárnapi futamon Ocon igyekezett korán dűlőre vinni a dolgot, hiszen nem akarta hagyni, hogy az előle rajtoló riválisa meglógjon tőle. A rajt után kisebb tolakodás alakult ki köztük, amely során a két autó össze is ért, de Ocon Ghiotto elé került, és a leintésig ott is maradt, így harmadik helyezése végül elégnek bizonyult a bajnoki címhez – amit úgy húzott be, hogy az év során összesen egy versenyt nyert, viszont a 18 lehetőségből csak négyszer maradt le a dobogóról.

A GP3 szezonzárója az első kört leszámítva eseménytelenül zajlott, a győzelmet a pole-ból rajtoló Alex Palou húzta be, aki először diadalmaskodott, sőt, először állt dobogóra a sorozatban.

12299379_10153805231951155_2484558814732150432_n

A nap azonban a Mercedes pilótaprogramjába tartozó Esteban Oconról szól, aki az F3 Eb tavalyi megnyerése után most egy újabb sorozatot hódított meg, és bizonyára csak idő kérdése, hogy a Formula-1 ajtaján is bekopogtasson.

A GP3 csapatbajnoki címét az Ocont is foglalkoztató ART nyerte, amely istálló tökéletes szezont tudhat maga mögött, hiszen egy kategóriával feljebb, a GP2-ben is mindent behúztak.

 

A sprintverseny végeredménye:

1 Alex Palou Campos Racing 27:46.982
2 Antonio Fuoco Carlin 4.429
3 Esteban Ocon ART Grand Prix 5.372
4 Luca Ghiotto Trident 6.462
5 Jimmy Eriksson Koiranen GP 7.694
6 Emil Bernstorff Arden International 8.245
7 Marvin Kirchhofer ART Grand Prix 9.526
8 Pal Varhaug Jenzer Motorsport 10.058
9 Artur Janosz Trident 13.187
10 Kevin Ceccon Arden International 15.434
11 Ralph Boschung Jenzer Motorsport 16.083
12 Matevos Isaakyan Koiranen GP 16.814
13 Alex Fontana Status Grand Prix 18.190
14 Matheo Tuscher Jenzer Motorsport 19.912
15 Seb Morris Status Grand Prix 22.839
16 Sandy Stuvik Status Grand Prix 26.239
17 Mitch Gilbert Carlin 30.035
18 Michele Beretta Trident 30.434
19 Alfonso Celis ART Grand Prix 30.825
20 Konstantin Tereschenko Campos Racing 31.472
21 Zaid Ashkanani Campos Racing 32.028
22 Adderly Fong Carlin 45.495
23 Alex Bosak Arden International 46.431
24 Matt Parry Koiranen GP 1:21.154

Forrás: www.formula.hu – RSS