Első idegenbeli siker a Sassuolo ellen – statisztikák

Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a statisztikákat a vasárnapi Sassuolo-Milan bajnokiról.

Mint ismert, a piros-feketék idegenben 1-0-s győzelmet arattak a Sassuolo felett az olasz bajnokság 26. fordulójában. Carlos Bacca büntetőből volt eredményes és ezzel a találattal nyert a csapat.

– Ez volt az első alkalom a klub történelme során, hogy a Milan idegenben legyőzte a Sassuolót. Ezt megelőzően még sohasem nyert a csapat a Mapei Stadionban.

– Bacca a hatodik tizenegyesét értékesítette a Serie A-ban.

– Gianluigi Donnarumma kapuja érintetlen maradt. A 18 éves kapusnak ez volt a 60. tétmérkőzése a Milan színeiben és ezek harmadán, egész pontosan 20 meccsen nem kapott gólt.

– A Milan még nem veszített mérkőzést ebben a szezonban, amikor Bacca betalált.

– A jelenlegi idényben összesen 6 büntetőt fújtak be a Milan ellen.

– Calvarese, a meccs játékvezetője az első félidőben 7 sárga lapot osztott ki, ez rekord a Serie A aktuális szezonjában.

– Donnarumma eddig összesen 99 védést mutatott be a Serie A 2016/2017-es kiírásában, hasonló teljesítményre egyetlen kapus sem volt képes – derült ki az Opta statisztikájából. Emellett a 18 éves hálóőr 26 bajnoki meccsből 9-en nem kapott gólt.

>> MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:

>> JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

Játékos G GP KL KT CS SZ EK SL SP ÖP
Abate 3 1 88% 34
Bacca 1 2 1 2 92% 12
Bertolacci 1 1 4 4 1 77% 39
Deulofeu 3 2 4 2 1 76% 34
Donnarumma 55% 31
Kucka 2 2 2 1 77% 22
Ocampos 1 83% 6
Paletta 1 1 95% 37
Pasalic 57% 7
Poli 1
José Sosa 2 4 2 1 82% 49
Suso 2 1 3 2 88% 41
Vangioni 1 1 4 3 66% 35
Zapata 2 1 1 82% 34

Forrás: www.acmilan.hu – RSS