Eljött a mérlegkészítés ideje…

teamsuzuki1.jpg

Eljött az idő, hogy visszatekintsünk az idei szezon legfontosabb momentumaira. A Team Suzuki által nyomon kísért események igen gyorsan követték egymást, kiemelkedő rendezvények és versenyzők gazdagították az időszak krónikáját.
A Suzuki GSX-R Kupa sikere minden előzetes elképzelést felülmúlt, a Suzuki King Road versenyzője Rizmayer Gábor, valamint a Full-Gas két ifjú tehetsége, Németh Balázs és Kispataki Viktor elismerésre méltó teljesítménnyel örvendeztették meg a nekik bizalmat szavazókat az elmúlt hónapokban. De érdemes részletesebben sorra venni, mi minden történt a házunk táján az évkezdet óta.

FEBRUÁR:

Rizmayer Gábor aláírta szerződését új támogatójával a Suzuki King Road márkakereskedéssel 2007. februárjában, majd megkezdte közvetlen felkészülését az idei szezonra. Rizi rögtön el is utazott Spanyolországba, hogy egy rövid, de igen fontos tesztelésen vegyen részt. A King-Road Motors és a Magyar Suzuki ZRT támogatottjának időeredményei is bizonyították, hogy nagyon hasznos munkát végeztek, hiszen 6 tizeddel megjavította saját pályarekordját.

Szabó Attila bejelentette, hogy 2006.-ban a Suzuki GSX-R kupa komoly sikereket könyvelhetett el. Ezen fellelkesedve a Team Suzuki ismét megrendezi Magyarország első számú márkakupáját.

MÁRCIUS:

A Magyar Suzuki ZRT hagyományaihoz híven ismét hatalmas standdal jelent meg a Budapest Motor Kiállításon, ahol többek között, bemutatták az új GSX-R 1000-et, amely nagy érdeklődésnek örvendett. A HMI  idén is nagyon fontos feladatának tartja a biztonságos és balesetmentes motorozás oktatását. Ennek érdekében a kiállításon bemutatta legújabb kezdeményezését, a Motoros Akadémiát, amelyet az Erste Leasinggel közösen kíván népszerűsíteni, tehát megalakult az Erste Leasing Motoros Akadémia. Valamint nem feledkeztek meg a már jól bevált tanfolyamokról, sem hiszen bejelentették, hogy a Mesterkurzusnak lesz újabb szakasza, és természetesen a
Jogosítvány Plusz program is bekerül az éves tervbe…

A szezon elején már nyilvánvaló volt, hogy a GSX-R kupa igen sok résztvevővel kezdi meg a 2007. évet. Bitter Sándor a  Black Motors Suzuki és a Superbike Magazin támogatottja bejelentette indulási szándékát a Suzuki GSX-R Kupán. Bitti ezen kívül gőzerővel készült a 100. alkalommal megrendezendő Man Szigeti Tourist Trophy-ra.

ÁPRILIS:

Eljött az igazság pillanata…
Április 4.-én csütörtökön végre valósággá vált az Erste Leasing Motoros Akadémia. Hosszas szervezkedés, pályaegyeztetés és papírmunkák után, lezajlott az első kurzus.

A valenciai Ricardo Tormo versenypálya adott otthont a Superbike világbajnoki futamnak, amelyen magyar érdekeltségű esemény is zajlott. A versenysorozat keretein belül kerül megrendezésre, a GSX-R Európa kupa sorozat, és a Superstock 1000 világbajnokság. A két kategóriának három magyar indulója állt rajthoz Spanyolországban. A két fiatal Full- Gas tehetség Kispataki Viktor és Németh Balázs a Superstock 1000 Világkupa futamon képviselte Magyarországot. Rizmayer Gábor a GSX-R Európa Kupán öregbíthette hazánk hírnevét. Mindhárom magyar versenyző kitett magáért a spanyolországi futamon.
Rizi a GSX-R Európa Kupa egyetlen magyar résztvevője az ötödik helyen zárta a futamot.
Németh Balázs 17. lett. Kispataki Viktor pedig a 25. helyen végzett.

sucsamota1.jpg

A GSX-R Európa Kupa Assen-i hétvégéje mintha csak a spanyolországi futam pontos mása lett volna. Rizi a 2. rajthelyről indult, majd az élbollyal motorozott a verseny utolsó körig ahol 4. helyért harcolt. A célegyenesben álló King Road csapat már szinte teljesen biztosnak vette az erős mezőnyben elért negyedik helyet, amikor Rizi pozíciója romlani kezdett, a komputer szerint. A leintés pillanatában még mindig kérdéses volt, mi történt a 71-es rajtszámmal versenyző magyar pilótával, hiszen a kört nem fejezte be. A versenybírók, és a komputer nem jelezte a bukás tényét, így csak az idegölő várakozás maradt hátra. Az eredményhirdetés is lezajlott, amikor Gábor és a spanyol Pinera romos motorjait meghozta a dögszállító autó. A motorok csúnyán összetörtek, de szerencsére a két versenyző nem sérült meg komolyabban.
A Full-Gas két fiatalja lelkesen küzdött a Superstock 1000 mezőnye ellen így végül Viktor a 28., míg Balázs a 18. helyen fejezte be az Assen-i futamot.
Április utolsó hétvégéjén megkezdődött a Suzuki GSX-R Kupa. Az első futamot Humgaroringen rendezték. A két futamból álló hétvége igazolta, hogy Szabó Attila kezdeményezése a GSX-R Kupa mindenképp jót tesz a Magyar Motorsportnak. A végeredmény izgalmasan alakult, hiszen a profiknál az első futamot Magda Attila a Suzuki Hollós versenyzője nyerte, míg a második Székely Zsolt a Superpole Minden Motor versenyzője lett. A dobogó harmadik fokára Juhász Dávid BRO pilótája állhatott. Az amatőr kategória végeredménye a következőképp alakult: 1. Szabó Henrik, 2. Szabó Gábor, 3. Bodnár László.

MÁJUS:

A GSX-R Európa Kupa és a Superstock 1000 világbajnoki futamok mellett ismét beszámolhattunk a Suzuki GSX-R Kupa eseményeiről.

Silverstone-i BRONZ…
Aki profi az profi. Rizmayer Gábor a Magyar Suzuki ZRT és a King Road színeiben versenyző pilóta fantasztikus teljesítményt nyújtva a GSX-R Európa kupa 3. futamán felállhatott a dobogó harmadik fokára. Rizi méltóképpen búcsúzott attól a dél angliai pályától, ahol az a versenyhétvége volt az utolsó, hiszen jövőre már nem rendeznek Superbike világbajnoki futamot. Számunkra mindig kedves emlék marad ez a sajátságos, bukkanókkal és különböző szokatlan nehézségekkel övezett aszfaltcsík.

Németh Balázs, kiegyensúlyozott, határozott motorozással a 22. helyen végzett, a Superstock 1000 VB futamon, míg Viktor a 34. lett.

A Team Suzuki által életre hívott magyarországi kupasorozat második versenyhétvégéje, nagy érdeklődés közepette, verőfényes napsütésben zajlott a Sárvár közelében lévő híres Pannónia-ringen. Magda, tartotta az ütemet és végig Meklau mögött motorozva, megszerezte a 2. helyet, harmadikként pedig Székely Zsolt a Superpole-Mindenmotor színeit képviselő pilóta láthatta meg a kockás zászlót. A futam utolsó körében Eiselt Botond az Erste Motoros Akadémia támogatását élvező pilóta hatalmasat bukott, szerencsére ő épségben lejött a pályáról, a GSX-R 600 azonban gyakorlatilag kettétört.
Az amatőrök között Fodor Donát a CKM-Motorshow1 versenyzője rajt cél győzelmet aratott. A kategória második helyezettje Bodnár László lett, a dobogó harmadik fokára pedig Szabó Henrik állhatott fel.
A profiknál ismét Andy Meklau oktatta a mezőnyt, mögötte Székely, majd Brenner, akik a verseny 5 köre alatt végig fej-fej mellett haladva küzdöttek a dobogó második harmadik fokáért.
Az amatőr kategóriában, Szabó Gábor a Suzuki Hollós által támogatott versenyző örülhetett az első helynek. A dobogó második fokára Szabó Henrik a Black Motors-Superbike pilótája állhatott fel, őt követte Andrea Vidale, a mindenre elszánt olasz motorversenyző.

Szabó Attila az Erste Leasing Motoros Akadémia vezető oktatója bejelenti, hogy megvan az első női indulója a GSX-R Kupának. Az illető nem más, mint Molnár Ágnes, a fiatal joghallgató.

JÚNIUS:

Rizmayer Gábor a Magyar Suzuki ZRT. és a King Road versenyzője a 14. lett a Misano-i versenyen. Rizi eddig elkényeztetett bennünket helyezéseivel. A nemzetközi versenysorozaton középmezőnyben végezni hatalmas teljesítmény, a magyar pilóta az addig lezajlott futamokon mindig dobogó közeli eredményeket ért el, sőt a Silverstone-i versenyen felállhatott a dobogóra.

A Forma 1 után a legnagyobb érdeklődésnek örvendő Suzuki Családi Autós Motoros Találkozó ismét fergeteges hangulatot teremtett a Hungaroringen. Az utólagos számítások alapján legalább 15 ezer ember volt kíváncsi a Magyar Suzuki ZRT rendezvényére.
Rizmayer Gábor a profiknál, míg Szabó Gábor az amatőröknél legyőzhetetlennek bizonyult a Suzuki Családi Autós Motoros Találkozó keretein belül megrendezett két GSX-R Kupa futamon.

JÚLIUS:

Rizmayer Gábor a Magyar Suzuki ZRT és a King Road pilótája, tett egy rövid kitérőt. A GSX-R Európa Kupa egyetlen magyar indulója összemérte tudását az Alpok Adria Kupasorozat mezőnyével. Versenyzőtársai és a motorozásért rajongó emberek, kíváncsian várták szereplését az Alpok Adria Brno-i futamán, ahol egy Suzuki GSX-R 600-as Stock motorral lett 8. a Supersport mezőnyében.

Lényeg, hogy két kereke legyen…
Rizmayer Gábor a Magyar Suzuki ZRT és a King Road pilótája elindult a Rijekai Alpok Adria Bajnokságon két kategóriában. Superstock 600-ban és Superstock 1000-ben. Rizi, igazi profi versenyzőhöz méltóan, mindkét kategóriában remekül teljesített. A Superstock 600-ban már az edzéseken látszott a tudásbeli különbség, hiszen mindkét időmérőn toronymagasan a legjobb köridőt hozta ki a GSX-R 600-ból. A futamon így az első helyről indulva, rajt-cél győzelmet aratott.
A Superstock 1000-ben, a Suzuki King Road pilótája 750 köbcentis GSX-R-el versenyzett az ezresek ellen. Az időmérő tréningeken mindkétszer a 2. legjobb köridőt motorozta így a 2. rajtrácsról várhatta a vasárnapi versenyt, ami nem csak a már elmondott nehézségek miatt volt érdekes, hanem azért is, mert közvetlen a 600-as futam után kezdődött. Rizi így motorról motorra ugorva bizonyíthatta tudását. Végül az előkelő 4. helyen végzett.

A helyszín még mindig Rijeka csak Suzuki GSX-R Kupa.

A GSX-R Kupa első rijekai futamán az elsőtől az utolsó helyig hatalmas csata folyt. A versenyt megelőző találgatások, nem csak az eredmény körül folytak, hanem az is sokakat foglalkoztatott, ki helyettesíti majd a súlyosan megsérült Székely Zsoltot. Magda Sándorra, Attila testvérére esett a választás. Így a  Magda testvérek külön csatát vívtak, vagy inkább a többiek elleni taktikai harcot, hiszen, igazi csapatmunkával alakították ki a végeredményt.
A futam talán az idei év legizgalmasabb versenye volt. A végeredmény érdekesen alakult Magda Attila végül esélyeshez méltóan győzött a profik között, őt Juhász Dávid követte, majd harmadikként Magda Sándor Superpole- Minden Motor versenyzője ért célba.
Az amatőröknél a GSX-R Kupa történetében először győzött külföldi versenyző Andrea Vidale személyében, őt Szabó Gábor a Suzuki Hollós fiatal tehetsége követte, Szabó Henrik lett a harmadik.

A II. Futamon a végeredmény a profiknál a papírformaszerűen alakult, Magda Attila, a Suzuki Hollós versenyzője ismét diadalmaskodott. A dobogó második fokára Juhász Dávid a BROrganisation pilótája állhatott, őt Benner Zsolt ACIS-Motorrad pilótája követte.
Az amatőröknél a Suzuki Hollós pilótája, a fiatal Szabó Gábor örülhetett a legjobban, a második Szabó Henrik a Superbike- Black Motors versenyzője lett. A harmadik helyezést Zsilják Lajos a Motomix pilótája szerezte meg. A következő GSX-R Kupa ismét Magyarországon lesz, így aki kíváncsi látogasson el szeptember 1-2.-án a Hungaroringre.

A Full-Gas háztáján megtört a jég, hiszen Németh Balázs világbajnoki pontokat szerzett csapatának a Brno-i Superstock 1000 világbajnoki futamon. A 34-es rajtszámmal versenyző pilóta 13. lett. 

Természetesen az évnek még nincs vége, tehát reméljük az elkövetkező időszakban is, szolgálhatunk örvendetes hírekkel…

Team Suzuki