Elhunyt Som Lajos – zenész, díjugrató

Hetven éves korában elhunyt Som Lajos, a Piramis Együttes egykori vezetője, elhivatott díjugrató, a nyolcvanas-kilencvenes évek díjugrató versenyeinek rendszeres résztvevője.

288974 103518216415428 7057907 o

Som Lajos nevét a legtöbben a Piramis Együtteshez kötik és csak kevesen tudják, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években a Pest megyei lovasélet aktív szereplője volt. Kerepestarcsán Ákos Ajtonnyal kezdett edzeni, később a Nemzeti Lovarda öttusaistállójában állt lova, edzője pedig az a Molnár Tamás volt, akinek munkásságát 2016-ban Széchenyi emlékéremmel ismerte el a Magyar Lovassport Szövetség. 

Som Lajos 2660-as igazolási számmal szerepelt a Magyar Lovas Szövetség adatbázisában. 1996 és 1998 között a Budapesti Lovasklub színeiben összesen 18 versenyen indult Hannibál nevű lovával, egy 1989-es születésű pej herélttel.

Som Lajos lovas pályafutásáról Molnár Tamás mesélt, aki a nyolcvanas évek második felétől a kilencvenes évek végéig volt az edzője:

„Határozott, kicsit túl erélyes lovas volt, nem hazudtolta meg a zenei stílusát. Nagyon szerettem, jó barátok voltunk, nagyon jó volt vele együtt dolgozni, kellemes ember volt. Érdekelte minden, ami a lovassporttal kapcsolatos.

Mint művésznek, zenésznek, rendkívül jó ütemérzéke volt, ezért egész ügyesen lovagolt. A vagánysága is megvolt hozzá, nemcsak a fizikai ereje. Utóbbin egy kicsit csökkenteni is kellett, mert kezdetben mindig erőből akart mindent megoldani, aztán később már lazábbra vette a figurát.

Kezdetben Ákos Ajtonynál lovagolt, ott volt egy lova, amivel elkezdett versenyezni kisebb pályákon. Majd amikor ez a lova elpusztult, egy ismerős ajánlott neki egy fiatal lovat. Úgy hívták, hogy Hannibál, méretében is megfelelő volt Lajos alá, 180 centiméter feletti marmagasságú ló volt. Akkor került a Tattersallba és kért fel, hogy foglalkozzak vele és a lovával.

320055 113622948738288 3337612 n

Szépen elkezdtek fejlődni, a végén 130-as pályán is ment vele, ha jól emlékszem, ami amatőr szinten meglehetősen nagynak számít. Egészen kulturáltan próbált lovagolni, de néha előjött a győzni akarásból a baj. Persze szó sincs nagy bajról, csak itt-ott elhibázta a dolgot. Nagyon korrekt volt, sosem a lovát hibáztatta.

Hannibállal részt vett a fiatal lovak bajnokságán is Kiskunhalason. Lett volna lehetősége rá, hogy profi lovassal lovagoltassa az ő saját tulajdonú lovát a versenyen, amivel a lónak talán nagyobb esélye lett volna a győzelemre, Lajosnak pedig pénzszerzési lehetőséget adott volna, hiszen ez egy pénzdíjas verseny volt. De ő vállalta, hogy nem érdekes, ha a profik maguk mögé utasítják, vagy hogy nem fog pénzt keresni. Minden kihívást szívesen vállalt.

999091 551417494915399 673499767 n

Bevallom, először picit zavart, hogy tele van arannyal, de aztán ahogy megismerte az ember, egyre jobban elfogadta. Érdekes kellemetlenséget okozott ez, amikor egy Budapest Bajnokságon lovagolt és a melegítőben valamelyik aranylánca leesett a nyakából. Kis híján botrányba fulladt a verseny. Mondtam, hogy álljatok meg gyerekek, ne menjetek az ugrásra, valahol ott esett le Lajos nyaklánca. Erre az egészcsapat, aki épp melegített a versenyre, mind leugrottak a lóról és mindenki eszeveszetten keresni kezdte a nyakláncot. Már szólították a következő lovast, az meg mondta, hogy dehogy megyek, keresem a láncot. Megszakadt a verseny, de végül valaki megtalálta azt a láncot. Persze ezért megdorgáltak minket. Attól kezdve az volt, hogy én voltam tele arannyal a versenyeken.”

2017.10.31. A beszámolót a Riderline, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere készítette.

Fotó: Facebook

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS