Hetven éves korában elhunyt Som Lajos, a Piramis Együttes egykori vezetője, elhivatott díjugrató, a nyolcvanas-kilencvenes évek díjugrató versenyeinek rendszeres résztvevője.
Som Lajos nevét a legtöbben a Piramis Együtteshez kötik és csak kevesen tudják, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években a Pest megyei lovasélet aktív szereplője volt. Kerepestarcsán Ákos Ajtonnyal kezdett edzeni, később a Nemzeti Lovarda öttusaistállójában állt lova, edzője pedig az a Molnár Tamás volt, akinek munkásságát 2016-ban Széchenyi emlékéremmel ismerte el a Magyar Lovassport Szövetség.
Som Lajos 2660-as igazolási számmal szerepelt a Magyar Lovas Szövetség adatbázisában. 1996 és 1998 között a Budapesti Lovasklub színeiben összesen 18 versenyen indult Hannibál nevű lovával, egy 1989-es születésű pej herélttel.
Som Lajos lovas pályafutásáról Molnár Tamás mesélt, aki a nyolcvanas évek második felétől a kilencvenes évek végéig volt az edzője:
„Határozott, kicsit túl erélyes lovas volt, nem hazudtolta meg a zenei stílusát. Nagyon szerettem, jó barátok voltunk, nagyon jó volt vele együtt dolgozni, kellemes ember volt. Érdekelte minden, ami a lovassporttal kapcsolatos.
Mint művésznek, zenésznek, rendkívül jó ütemérzéke volt, ezért egész ügyesen lovagolt. A vagánysága is megvolt hozzá, nemcsak a fizikai ereje. Utóbbin egy kicsit csökkenteni is kellett, mert kezdetben mindig erőből akart mindent megoldani, aztán később már lazábbra vette a figurát.
Kezdetben Ákos Ajtonynál lovagolt, ott volt egy lova, amivel elkezdett versenyezni kisebb pályákon. Majd amikor ez a lova elpusztult, egy ismerős ajánlott neki egy fiatal lovat. Úgy hívták, hogy Hannibál, méretében is megfelelő volt Lajos alá, 180 centiméter feletti marmagasságú ló volt. Akkor került a Tattersallba és kért fel, hogy foglalkozzak vele és a lovával.
Szépen elkezdtek fejlődni, a végén 130-as pályán is ment vele, ha jól emlékszem, ami amatőr szinten meglehetősen nagynak számít. Egészen kulturáltan próbált lovagolni, de néha előjött a győzni akarásból a baj. Persze szó sincs nagy bajról, csak itt-ott elhibázta a dolgot. Nagyon korrekt volt, sosem a lovát hibáztatta.
Hannibállal részt vett a fiatal lovak bajnokságán is Kiskunhalason. Lett volna lehetősége rá, hogy profi lovassal lovagoltassa az ő saját tulajdonú lovát a versenyen, amivel a lónak talán nagyobb esélye lett volna a győzelemre, Lajosnak pedig pénzszerzési lehetőséget adott volna, hiszen ez egy pénzdíjas verseny volt. De ő vállalta, hogy nem érdekes, ha a profik maguk mögé utasítják, vagy hogy nem fog pénzt keresni. Minden kihívást szívesen vállalt.
Bevallom, először picit zavart, hogy tele van arannyal, de aztán ahogy megismerte az ember, egyre jobban elfogadta. Érdekes kellemetlenséget okozott ez, amikor egy Budapest Bajnokságon lovagolt és a melegítőben valamelyik aranylánca leesett a nyakából. Kis híján botrányba fulladt a verseny. Mondtam, hogy álljatok meg gyerekek, ne menjetek az ugrásra, valahol ott esett le Lajos nyaklánca. Erre az egészcsapat, aki épp melegített a versenyre, mind leugrottak a lóról és mindenki eszeveszetten keresni kezdte a nyakláncot. Már szólították a következő lovast, az meg mondta, hogy dehogy megyek, keresem a láncot. Megszakadt a verseny, de végül valaki megtalálta azt a láncot. Persze ezért megdorgáltak minket. Attól kezdve az volt, hogy én voltam tele arannyal a versenyeken.”
2017.10.31. A beszámolót a Riderline, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere készítette.
Fotó: Facebook
