Az edzőterembe járók sokszor felelőtlenül viselkednek, és akár életveszélyes helyzetbe is kerülhetnek, ha felügyelet nélkül végeznek nehéz, összetett gyakorlatokat.
A túlzott testedzés károsítja az immunrendszert és védtelenebbé tesz a megfázás vagy az influenza ellen, a rendszeres, élénk tempójú gyaloglás viszont erősíti a védettséget.
Szokatlan módját választották az új év köszöntésének Szigligeten: orvosi felügyelet mellett harminc bátor jelentkező mártózott meg a két Celsius-fokos Balatonban az év első napján, a fürdőzőknek több száz fős tömeg szurkolt a partról.
Évtizedek óta folyik a vita azon, hogy a koffein milyen mértékben befolyásolja a különböző sportolók fizikai és szellemi teljesítményét. Ezt a hatást sokan tagadták, de most egy újabb vizsgálat azt jelzi, hogy labdarúgók számára egy kávé megivása nem haszontalan, főleg, ha édességgel együtt fogyasztják.
Azoknak az -elvetemülteknek", akik az éjféli koccintás előtt még levezetnék az egész évben felgyülemlett feszültséget, szilveszteri futóversenyeket szerveznek az ország különböző pontjain.
Rendhagyó módon készülnek a szilveszter és az újév köszöntésére Veszprém megyében: az év utolsó napján rendezik Tapolcán a Malom-tó átúszását, míg január elsején újévi csobbanásra várják a szigligeti Balaton-parton az érdeklődőket.
Az ötévesek hip-hop táncot lejtenek az ábécére. A harmadikosok geometriai formákba hajladozva tanulják a matematikát, míg az ötödikesek kalóriaszámítással. Mindenki minden nap megfordul a tornateremben egy amerikai elemi iskolában, amelynek oktatói nagy feladatot vállaltak fel: megpróbálják visszafordítani az elhízást.
Az aerob elnevezés eredete az oxigén jelenlétére vezethető vissza, mely az edzés végzése alatt bekövetkező anyagcsere folyamatokban vesz részt. Ez az edzésfajta a leghatékonyabb zsírégető módszer - már ha az étkezésünk is rendben van, mert ennek hiányában semmit sem ér.
2012. 02. 22. 20.13 Már egy hét sincs hátra a Magyar Kerékpársportok Szövetségének február 25-én tartandó tisztújító és ... 2012. 02. 22. 19.11 Szerda helyett csütörtökön írja alá a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó ZTE FC vezetője a c... 2012. 02. 22. 18.09 Tíz férfi és öt női együttes részvételével vette kezdetét az 53. Kovács Rezső Kupa Somogyj... 2012. 02. 22. 17.04 Egy afrikai csatár érkezett a Kaposvári Rákóczihoz fél évre kölcsönbe. 2012. 02. 22. 16.02 A Mercedes kedden erős jelét adta annak, hogy Michael Schumacher a brackley-i csapatot erő...