Egyre több a visszatérő a Békéscsabánál

bekescsaba20170901

Az eddig botladozó Békéscsabánál, bizakodóak a hétvége előtt.

bekescsaba20170901

Két győzelemmel, egy döntetlennel és egy verséggel áll a Békéscsaba a férfi Ob I/b-ben. A hétvégén a gárda a Dunakanyar otthonába látogat

„Nem szabad félvállról venni szombati házigazdánkat — kezdte a latolgatás dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Az elmúlt hetek győzelmeinek csak akkor van értelme, ha most is nagy koncentrációval játszunk, és begyűjtjük a három pontot. A Dunakanyar csapata hektikusan játszik, de vannak erősségei, akikre építhetnek. Mint például az ifjúsági Európa-bajnok Szabó Péterre. Így aztán a mezőny legjobb csapataival is, ha kell, fel tudják venni a versenyt. Sajnos, a kispadunk továbbra is rövidebb lesz a megszokottól, ugyanis dr. Makra Zsolt továbbra sem áll rendelkezésemre. A hazai szövetség a két kettős játékengedéllyel rendelkező, szentesi igazolású játékosunk, Flajsman Dávid és Szabó Zsombor engedélyét visszavonta, miután a Szentes és a Csongrád együttműködési szerződést kötött, és a szabályok így nem engedik, hogy harmadik csapatban játszanak. Esetükben klubunk tárgyal a további lehetőségekről. Ugyanakkor a már elmúlt hetekben bevetett ifjúsági pólósaink közül a héten kisebb sérülést szenvedett Tifrea Ovidiu és Tóth Frank, az ő játékuk még kérdéses. Azért akad négy pozitívum is: az előző meccsen lábgörcs miatt idő előtt a medencét elhagyó Ormai Zoltán kapusunk rendben van, ő velünk tart a Dunakanyarba. Másik játékosunk, Mucsi Zsolt, aki egyben utánpótlásedző a klubban, kivételesen nem megy el a fiatalokkal Nagyváradra, hanem a felnőtt bajnokin szerepel, helyére Csabai Zoltán ugrik be edzőnek a gyermek I. korcsoportosokhoz, akik megkezdik a nemzetközi vidékbajnoki sorozatot. Ellentétben az elmúlt két héttel: a felsőfokú tanulmányokat végző Dobra Róbert játékára ezúttal már számíthatok, miként a korábban hiányzó Józsa Tiborra is.” – fejezte be a vezetőedző a csabapolo.hu-nak.

A Békéscsaba tehát szombaton délelőtt próbálja begyűjteni a harmadik győzelmét.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS