Egymás ellen a Vidi és a Honvéd plusz a két legjobb formában lévő csapat

Az OTP Bank Liga szombati, tizedik fordulójában az előző szezon első és második helyezettje találkozik Felcsúton. Debrecenben a legutóbbi négy fordulóban egyaránt százszázalékos DVSC és Puskás Akadémia mérkőzik egymással.

VASAS FC–SWIETELSKY HALADÁS FC
(Szusza Ferenc Stadion, 18.00)

A Vasas elrontotta az idény első hazai bajnoki mérkőzését, de azóta négy meccsen tíz pontot szerzett, legyőzte az addig veretlen Videoton FC-t is. A legutóbbi 360 hazai játékperc alatt kilenc gólt szerzett, igaz, az utóbbi három találkozó mindegyikén kapott egy gólt. A Haladás ugyan a legutóbbi idegenbeli meccsén egy félidőn keresztül jól játszott a Vidi ellen, vezetett és büntetőt harcolt ki, de aztán kikapott. Az utóbbi hónapokban nagyon gyenge az idegenbeli mérlege, április 12. óta immár sorozatban hétszer kapott ki.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–DIÓSGYŐRI VTK
(Groupama Aréna, 18.00)

Thomas Dollé az egyetlen csapat, amely pályaválasztóként öt gólig jutott a mostani idényben, ráadásul kétszer is. A legutóbbi fordulóban a második helyre előrelépett zöld-fehérek a legutóbbi négy bajnoki meccsükből hármat megnyertek, csak a listavezető Videoton FC-től kaptak ki. A Diósgyőr kifejezetten jól kezdte a bajnokságot, sikerrel szerepelt vendégként, de a mostani idényben először, legutóbbi vereségével visszacsúszott a mezőny második felébe. A legutóbbi hat fordulóban csupán a Mezőkövesdet tudta legyőzni. A legutóbbi három elveszített mérkőzésén tizenegy gólt kapott. Tavasszal, már Bódog Tamással a Diósgyőr két szoros mérkőzést játszott a Groupama Arénában, előbb, a Magyar Kupában csak az utolsó pillanatokban kapott góllal kapott ki 2-1-re, majd 1-1-re végzett az OTP Bank Ligában.

PAKSI FC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ FC
(Paks, 18.00)

Csertői Aurél együttese a legutóbbi fordulóban bravúros győzelmet aratott Debrecenben, a Diósgyőr vendégeként. Hazai pályán 2016 áprilisa óta csak a Diósgyőr és a Videoton FC ellen veszített egy-egy mérkőzést, de nagyon sok döntetlen áll a neve mellett: a legutóbbi 21 hazai meccséből tizenkettőn egy pontot szerzett. A Balmazújváros visszaesett a júliusi-augusztusi meccsekhez képest, az első négy fordulóban öt, a következő ötben csupán egy pontot szerzett. Vendégként még nyeretlen, de a mérkőzései több mint felén tudott pontot szerezni. DEBRECENI VASUTAS SC–PUSKÁS AKADÉMIA FC (Debrecen, 18.00) Mind a két csapat megnyerte a legutóbbi négy bajnoki mérkőzését, ezért, ha úgy tetszik, a legjobb formában lévő két gárda csap össze. Hasonló utat jártak be eddig: gyenge kezdés után a nagy sorozattal felküzdötték magukat a tabella első felébe. A DVSC pályaválasztóként ugyan a hajrában kapott gól miatt vereséggel kezdett a Mezőkövesd ellen, majd döntetlenre végzett a Ferencváros ellen, de a legutóbbi két hazai meccsén győzött a Vasas és a Diósgyőr ellen is. Utóbbi két találkozón hét gólt szerzett, miközben az első kilenc fordulóban az egész mezőnyből a legkevesebb gólt kapta. Pintér Attila együttese vendégként csak a Vasastól kapott ki, s a legutóbbi három idegenbeli bajnoki találkozóján tíz gólt szerzett.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–ÚJPEST FC
(Mezőkövesd, 18.00)

A borsodiak az első két fordulóban hat pontot szereztek, de azóta nyeretlenek, a legutóbbi hét fordulóban két pontot gyűjtöttek. Hazai pályán kétszer kikaptak, igaz, a legutóbbi szezon első és második helyezettjétől. Egyetlen döntetlenjüket az újonc Balmazújváros ellen érték el. Az Újpest nincs jó passzban, a legutóbbi öt fordulóban csak négy pontot szerzett. Ha kikap Mezőkövesden, legyőzője megelőzi. Vendégként csak Balmazújvárosban nem kapott gólt, ott született egyetlen győzelme. Az eddig az élvonalban játszott öt egymás elleni mérkőzésből az Újpest négyet megnyert, már háromszor győzött Mezőkövesden a helyiek ellen.

VIDEOTON FC–BUDAPEST HONVÉD
(Felcsút, Pancho Aréna, 20.30)

Az előző idény második helyezettje fogadja a bajnokot. A két csapat legutóbbi találkozóját a Honvéd nyerte, s azzal megszerezte a bajnoki címet. Azóta ellenben mindkét csapatot más edző irányítja, s a kilenc bajnoki fordulóban a Vidi öt ponttal többet szerzett, mint a kispestiek. A Videoton FC pályaválasztóként az első két meccsén döntetlent játszott a mostani idényben, azóta háromszor nyert. Április 8. óta nem kapott ki Felcsúton magyar csapattól tétmérkőzésen. A Honvéd a legutóbbi három fordulóban csupán egy pontot gyűjtött, de vendégként jó a mérlege. A legutóbbi, a Paks elleni 2-2 előtt sorozatban négy találkozóját is megnyerte. Más kérdés, hogy a Videoton FC ellen, idegenben 2013. október 27. óta nem tud pontot szerezni. A fehérváriaktól hiányozni fog a Vasas ellen kiállított Danko Lazovics. A szerb ász tavasszal is piros lapot kapott a Vasas ellen, akkori három meccses eltiltása talán a Vidi bajnoki címébe került. A Gyirmótot még 1-0-ra legyőzte a Videoton FC, ám utána a Mezőkövesd és az MTK ellen összesen négy pontot veszített.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS