Egy meccs a zsákban

A szabadfogás második napjával véget ért a kadet-világbajnokság Szarajevóban. A fogásnem magyar képviselői közül senki nem jutott az első tízbe, mérkőzést is egyedül Lukács Botond nyert. A zárónap öt aranyérméből kettőt-kettőt az amerikaiak és az oroszok, egyet pedig a japánok vittek el.

Szekeres István Jól kezdődött a nap a szarajevói Amel Bečković Sportcsarnokban. Lukács Botond a 76 kg selejtezőjében 4-2-re nyert a lengyel Michał Bielawski ellen. Egy levitel az első menetben, egy a második elején. Aztán a lengyel is megcsinált egyet, a frászt hozta ránk, de az előny megmaradt.
Akkor nem gondoltuk volna, hogy az első magyar győzelem lesz egyben az utolsó is.
Jöttek sorban a vereségek, és kora délutánra már minden versenyzőnk kiesett.

Hogy kik verték meg őket? Kazah, azeri, egy nagyon jó lett birkózó, de a mostani vébén markánsan előretörő „fejlődő országok” képviselői közül is kettő. Egy mexikói és egy indiai. Ami azt jelenti, hogy rajtunk legalábbis már túlnőttek…

Azt érdemes megnézni, hogy a legyőzőink meddig jutottak a versenyben. Tudjuk, hogy a döntőig senki, mert akkor lett volna vigaszági esélyünk.
A 46 kg-ban a Farkast 6-4-re legyőző, kis mexikói, Roberto Alejandro a nyolcaddöntőben technikai tussal kapott ki a későbbi világbajnok, orosz Kopilovtól, majd a vigaszágon szenvedett vereséget, szintén technikaival, az iráni (bronzérmes) Parasztétól. A 15. helyen végzett, hárommal a magyar előtt.
Az 54 kg-ban az Egyed Balázst 6-1-re verő, kazah Jerden Izbászárov a következő körben mexikóit győzött le, de a negyeddöntőben már fennakadt, mégpedig technikai tussal, az üzbég Rahmonovon, ő maga pedig nyolcadik lett.
A 63 kg-ban a lett Ivars Samsunokovs rövid úton tusolta Mester Milánt a selejtezőben, de már a nyolcaddöntőben kikapott – technikaival – a japán Szakaszaitól. A következő körben a japánt 7-3-ra győzte le az orosz Nuragyinov. Samsunokovs a 9. helyen végzett.

Lukács Botond legalább egy meccset megnyert Fotó: MBSZ

Lukács Botond legalább egy meccset megnyert  •  Fotó: MBSZ

A 76 kg-ban Lukácsot az azeri Gulijev 12-1-re megverte, majd 4-2-re kikapott a későbbi világbajnok orosztól. Sikerrel vette viszont a vigaszágat, és végül bronzérmet nyert.
A 100 kg-os, indiai Huszain Naszir – miután Medgyest tusolta – maga is két vállra került, az üzbég Rahimovval szemben. Szerb versenyzőt győzött le a vigaszágon, majd az ötödik helyen végzett.

Ki-ki döntse el maga, a tények birtokában, hogy hova teszi fiaink szereplését. Mi arra nem vállalkozunk, nem dolgunk. Majd a szakvezetőknek módot adunk arra, hogy elmondják: ők hogyan látták.

A tavalyi kadetvébén a szabadfogásban Egyed Balázs ötödik, Lajsz Dominik kilencedik lett. Az idén egyetlen magyar sem fért be az első tízbe.

Amúgy szabadfogásban 39 ország indított, összesen 233 versenyzőt Szarajevóban. Kísértetiesen hasonló volt a tavalyi létszám: 38 ország/232 birkózó.
Tavaly 14 ország versenyzői nyertek érmet, haté aranyat is. Most az éremszerző országok száma 13 volt, és csak négybe jutott arany. Oroszországba öt, az Egyesült Államokba három, Indiába és Japánba egy-egy.

KADET-VILÁGBAJNOKSÁG, SZARAJEVÓ
A második szabadfogású versenynap
A magyar szereplők. 46 kg (26 induló): Farkas Rajmund. 54 kg (25): Egyed Balázs. 63 kg (24): Mester Milán. 76 kg (26): Lukács Botond. 100 kg (22): Medgyes Tibor
A magyar mérkőzések. Selejtező. Roberto Alejandro (mexikói)–Farkas Rajmund 6-4, Jerden Izbászárov (kazah)–Egyed Balázs 6-1, Ivars Samsunokovs (lett)–Mester Milán tus 3-0-nál, az 1:52. percben, Lukács Botond–Michał Bielawski (lengyel) 4-2. Nyolcaddöntő. Ahliman Gulijev (azeri)–Lukács Botond 12-1, technikai tus a 3:48. percben, Huszain Naszir (indiai)–Medgyes Tibor tus, 4-0-nál.
A nap bajnokai és a magyarok helyezése
46 kg: Alekszej Kopilov (Oroszország), 18. Farkas Rajmund
54 kg: Takuto Otoguro (Japán), 22. Egyed Balázs
63 kg: Jarod Verkleeren (Egyesült Államok), 22. Mester Milán
76 kg: Aszlanbek Gvaramija (Oroszország), 13. Lukács Botond
100 kg: Gable Steveson (Egyesült Államok), 13. Medgyes Tibor

Az eddigi beszámolóink a kadet-világbajnokságról
1. versenynap. Kötöttfogás 50, 54, 58, 63, 100 kg
2. versenynap. Kötöttfogás 42, 46, 69, 76, 85 kg
3. versenynap. Női birkózás 38, 43, 49, 56, 65 kg
4. versenynap. Női birkózás 40, 46, 52, 60, 70 kg
5. versenynap. Szabadfogás 42, 50, 58, 69, 85 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS