Egészségtudatos életmódra ösztönöz Benkó Barbara hegyikerékpáros olimpikon

BringaSport – 2017.05.03 – Játékos testnevelést tartott ma délelőtt egy budapesti iskolában Benkó Barbara, hegyikerékpáros olimpikon. A sportoló immáron harmadik alkalommal kereste fel a kispesti Ady Endre Általános Iskolát a Bajnokok Útja Alapítvány iskolalátogatási programja keretében.

Jelenleg a világranglista tizenegyedik helyét elfoglaló Benkó Barbara ügyességi feladatokra épülő, játékos testnevelés órát tartott az intézmény növendékei számára. A diákok az előre meghatározott gyakorlatokat sorversenyszerűen hajtották végre, ennek köszönhetően sikerült némi izgalmat is csempészni a nem mindennapi testnevelés órába. A feladatokat követően a gyermekeknek rendhagyó, Benkó Barbarára és a hegyikerékpározásra épülő kvízkérdésekre kellett helyesen válaszolniuk. A tanulóknak minden kérdésnél legalább három megoldási lehetőség közül választhattak. A különleges óra végül oklevelek átadásával és emlék fotók készítésével ért véget.

Rendszeres edzéseim és versenyeim miatt ritkán jut időm ilyen lehetőségekre. Mégis fontosnak tartom, hogy részt vegyek a jövő egészségtudatos generációjának nevelésében, mert a személyes találkozások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megszerettessük a különféle sportokat és a rendszeres mozgás örömét a gyerekekkel” – jegyezte meg Benkó Barbara, hegyikerékpáros olimpikon, aki eddig összesen 27 magyar bajnoki aranyérmet szerzett a kerékpározásban, különféle kategóriákban.

benko_bajnokok_utja_2017_01

Barbara pilisvörösvári lakosként az elmúlt egy évben legalább háromszor kereste fel ugyanazt, a tőle legalább 2-3 órányi autóútra található intézményt. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert rendkívüli módon lenyűgöz minket, hogy fiatal kora ellenére mennyire fontosnak tartja a gyerekek egészségtudatos nevelését” – hangsúlyozta a látogatás kapcsán Aranyi Péter, a Bajnokok Útja Alapítvány sajtószóvivője.

Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány korábban összesen 12.000 eurót szavazott meg a Bajnokok Útja Alapítvány programjának támogatására. A támogatást az Alapítvány bizottsága két évre elosztva ítélte oda, eszerint idén 8.000 eurót utal át a Bajnokok Útja Alapítvány számára, a fennmaradó 4.000 eurót pedig az alapítvány 2017. évi munkájának támogatásához biztosítja.

A szervezetet a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina hozta létre 2013 februárjában. A Bajnokok Útja Alapítvány – ahogy a neve is jelzi – kiemelt küldetése, hogy segítse a jövő bajnokait céljaik kitűzésében és álmaik megvalósításában, illetve, hogy előmozdítsa az egészségtudatos életmód elterjedését a mindennapi életben. Az alapítvány munkájában többek között olyan neves sportolók vállalnak aktív szerepet, mint a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Kammerer Zoltán, a többszörös magyar válogatott kézilabdázó és olimpiai negyedik helyezett Fazekas Nándor, a londoni olimpikon Benkó Barbara, valamint az olimpiai ezüstérmes birkózó Lőrincz Tamás.

Kommunikációért felel:

Bajnokok Útja Alapítvány
Aranyi Péter
kommunikációs referens
peter.aranyi@oneonone.hu
06-70-770-746

Forrás: www.bringasport.hu – RSS