Egedi Gábor és a Catalunya megcsinálta!

egedigaborcatalunya01

Önmagába véve ez egy kis lépés, de nekünk annál nagyobb – mondta Egedi Gábor oldalunknak, miután feljutott a Catalunya vezetésével a spanyol másodosztályba. A játékosedző értékelése mellett, visszavonulását is bejelentette.

egedigaborcatalunya01Fotó: Jose Luis Vindondo

egy hónapja írtunk a Catalunyról, akkor a csapat Egedi Gábor vezetésével a Katalán női bajnokság rájátszására készült. Nos, május első hétvégjén sikerült a pontvadászatot megnyernie, így feljutott a csapat a másodosztályba.

A bajnoki döntőt hazai környezetben, végül sikerült nyernünk 10-6-ra – kezdte Egedi Gábor honlapunak értékelését – Az eredmény nem azt mutatja, de végig nagyon feszült meccs volt, azonban a játékosaim végig koncentráltak tudtak maradni, Így még az is belefért, hogy az utolsó negyedet elveszítsük kettő nullára. Ezzel a győzelemmel feljutottunk a spanyol másodosztályba. Önmagába véve ez egy kis lépés, de nekünk annál nagyobb, főleg annak tudatában, hogy három évvel ezelőtt még nem igazán beszélhettünk női szakosztályról a klubnál, most meg úgy nyertük meg a bajnokságot, hogy három 15 éves saját nevelésű játékossal a kezdőcsapatban álltunk ki.

egedigaborcatalunya02

A csapat (Fotó: CN Catalunya/facebook)

A csapat jövőről pedig eképp beszélt a magyar pólós: Most a legfontosabb hogy megpróbáljuk egyben tartani ezt a keretet, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen jön a nyár És beindul a “horgászszezon” . A jó eredményekre felfigyeltek mások is, játékosok többségének több ajánlata van az első osztályból, amely csapatokkal sajnos még nem vagyunk versenyképesek. Már utánpótlás szinten felveszik a versenyt ország minden egyes csapatával, felnőtt szinten ettől még kicsit távol vagyunk. De azon dolgozunk folyamatosan, hogy ez megváltozzon.

Mint ismeretes, a játékos a női csapat irányításával párhuzamosan, a klub férfi csapatnál is játszott, egészen eddig: ezúttal bejelentem a visszavonulásomat is az aktív játékos pályafutástól. Ezentúl csak az edzői és szakági vezetés munkára kívánok koncentrálok. Volt több megkeresés otthonról, de nem szeretnék senkit ámítani.  A visszavonulás tavaly is megfogalmazódott bennem, de a klub helyzete miatt ezt nem tudtam megtenni. Viszont jövőre a női csapatra szeretnék és így tudok majd koncentrálni – fejezte be a pólós.

(vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS