Ecclestone: A Ferrari megijedt!

Sergio Marchionne és Bernie Ecclestone (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Sergio Marchionne és Bernie Ecclestone (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Ferrarival való megegyezés maradt a Red Bull utolsó lehetősége, a Mercedes ugyanis eldöntötte, nem ad erőforrásokat a nagy riválisnak, a Renault-val pedig az osztrák cég szakította meg együttműködését (a Honda eközben szóba sem került, mint lehetséges opció). A bikások több alkalommal is egyértelművé tették, abban az esetben, ha nem kapnak versenyképes, a gyári alakulatával megegyező erőforrást, készek elhagyni a királykategóriát.

Az egylet jövőjéért aggódó Ecclestone – aki kezdetben afféle közvetítőként próbálta közelebb hozni egymáshoz a Red Bullt és a Ferrarit – attól tart, a Ferrari első embere, a Mercedest irányító Dieter Zetschéhez hasonlóan aggódik amiatt, hogy az általában remek versenyautókat készítő Red Bull a jövőben veszélyt jelenthet gyári alakulatára. „A Forma-1-ért szívesen vállalná a dolgot, boldogan adna versenyképes erőforrást a Red Bullnak, viszont nem akar ártani annak a csapatnak, amit ő futtat” – nyilatkozta a FOM első embere az Autosportnak.

„Ha a Red Bull kap egy, a jelenleginél jobb motort, akkor teljesen egyértelmű, hogy ütőképesebbé válik. Nyilvánvaló, hogy ez aggodalomra ad okot; megijedt, hogy bajba sodorja a saját csapatát. Ez most Sergión múlik, és azon, ő hogyan dönt. Biztosra veszem, hogy hamarosan megszületik a döntés. Legyen szó az egyik, vagy a másik útról” – magyarázza a 84 éves sportvezető, aki természetesen érdeklődve figyelni a dolgok alakulását, hiszen két csapat sorsa múlik a megegyezésen.

Red Bull (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Red Bull (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Ecclestone elmondta, a Ferrari első embere is tisztában van azzal, hogy döntése a Forma-1 jövőjére is komoly hatással lehet, hiszen a Red Bull és juniorcsapata, a Toro Rosso távozása esetén 2016-ban az eredetileg tervezett 22 helyett, csak 18 autó áll fel a versenyek rajtrácsára, és a sport négy ígéretes pilótát is elveszíthet. Úgy érzi azonban, hogy az olasz üzletember aggályai csak fokozódtak a múlt vasárnap Szingapúri Nagydíj után, melyen Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője folyamatosan ott volt a ferraris Sebastian Vettel sarkában.

„A Red Bull szingapúri teljesítménye nem segített [az ügyön], hiszen a Ferrari fel fogja tenni a kérdést saját magának: nos, mi lesz akkor, ha megkapják a mi erőforrásainkat? A Red Bull egy gyengébb erőforrással nehezítette meg a csapat dolgát. A Ferrari tehát aggódik, mi lesz a helyzet akkor, ha a Red Bull ugyanazt a hajtóegységet használja, amit ők! Őszintén, szerintem nem kellene aggódniuk, mert ez a futam [a szingapúri] a versenyzőkről szólt, szóval, az sem jelentett volna komolyabb különbséget, ha plusz 40 lóerő áll a csapat rendelkezésére” – fogalmazott a FOM vezetője komoly dicséretben részesítve Vettelt, aki egész hétvégén remek teljesítményt nyújtott.

Sebastian Vettel (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Sebastian Vettel (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Forrás: www.telesport.hu – RSS