Eb-érmek, világkupa- és torna-győzelmek a hétvége magyar sikerei


Tizenegy sportágban szerepeltek a magyar sportolók a hétvégén nemzetközi versenyeken. Alekszejev Tamara nyerte az öttusa világkupadöntőt. Úszóink két helyszínen tíz számban szereztek aranyérmet, tornagyőztes lett a férfi vízilabda-válogatott és Fucsovics Márton teniszező. A belgrádi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságról fiatal kajak-kenusaink hét aranyéremmel tértek haza. Atlétáink a 2. liga megnyerésével egy osztállyal feljebb léptek a csapat Európa-bajnokságon. Ökölvívásban egy bronzérmet könyvelhettek el az Európa-bajnokságon sportolóink.

Fantasztikusan szerepelt Alekszejev Tamara az öttusázók világkupa-döntőjén Vilniusban. A kiváló magyar öttusázó már azzal megalapozta a mieink optimista hangulatát, hogy a pénteki vívásban lenyűgözően teljesített és 28 győzelemmel, valamint mindössze hét vereséggel megnyerte a számot (270 pont). A folytatásban, az uszodában elért 2:19.56-os időeredménye ugyan csak a 15. helyre volt elég a mezőnyben, de az újabb 271 ponttal két szám után is az élen tudott maradni. A lovaspályán begyűjtötte a maximálisan megszerezhető 300 pontot, ráadásul ezt a számot is megnyerte, így a kombinált számnak is az első helyről vághatott neki. A második helyen induló versenyző 23 másodperc hátrányban volt Alekszejev Tamarával szemben. A magyar sportoló végül megtartotta vezető helyét és csodálatos teljesítményét megkoronázva futott be elsőként a célba. Alekszejev Tamara pályafutása legnagyobb sikerét aratta és ismét letette névjegyét a nagyon erős öttusamezőnyben. Alekszejev Tamara 1384 ponttal zárta az első helyen a finálét.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a görögországi Szamarcidisz-kupán veretlenül nyerte a tornát. A magyarok Kanada és Montenegró legyőzése után, a hazai görög válogatottal döntetlenül mérkőztek, majd az utolsó fordulóban a spanyolok legyőzésévél végeztek a torna élén. A vb előtt Budapesten a BENU-kupán Németország, Románia és Kanada lesznek az ellenfelek.


Bíró Attila, női vízilabda szövetségi kapitány kihirdette a budapesti világbajnokságra a 13 fős keretét. A csapatban Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta személyében két olyan játékos szerepel a tizenhármas keretében, akinek a hazai vb lesz pályafutása első világbajnokságra, sőt jelentős világversenye.

A női válogatott vb-csapata
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

A csapat a vb előtt Miskolctapolcán szerepel egy igen rangos nemzetközi tornán, ahol az olimpiai bajnok Egyesült Államok mellett az átalakuló ausztrál, továbbá az új-zélandi válogatott lesznek az ellenfelek.


A hétvégi háromnapos római úszóversenyen a Sette Collin-on (Hét Domb) kilenc számban szereztek a magyar úszók aranyérmet. Pénteken Kapás Boglárka (400m gyors) és Bohus Richárd (50m pillangó), szombaton Kapás Boglárka 800 méter gyorson, Kenderesi Tamás 200 méter pillangón, Verrasztó Dávid pedig 400 méter vegyesen, vasárnap Kozma Dominik 100 méter gyorson négy századra megközelítette (48.68 másodperc) az országos csúcsot. 200 méter háton a férfiaknál és a nőknél is magyar győztest avattak, Bernek Péter (1:57.45) és Burián Kata (2:09.89) személyében. Női 200 méter pillangón két magyar is állt a dobogón, a legfelső fokára Szilágyi Liliána léphetett fel (2:07.50), míg Jakabos Zsuzsanna harmadik lett (2:08.91). Molnár Flóra még pénteken megjavította a magyar rekordot 50 méter pillangón, 26.15 másodperccel negyedikként ért célba a szám döntőjében, idejével azonban jelentősen módosította az előző országos csúcsot, amelyet Bordás Beatrix tartott 26.43 másodperccel 2008. augusztus 3. óta.


Rasovszky Kristóf személyében magyar győztest avattak férfi 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának portugáliai állomásán. Az olimpiai távon junior világ- és Európa-bajnok maratonista a szombati viadalon – a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA honlapjának beszámolója szerint – 1:29:50.97 óra alatt ért elsőként célba, két másodperccel hamarabb, mint a német Rob Muffels.


Nagy magyar sikerrel zárult a hétvégi belgrádi ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokság, amelyen 7 arany-, 11 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek versenyzőink. A hét aranyérem az ifjúsági korosztályban született, amelyben két páros, Bakó Olga és Biben Karina, valamint a Slihoczki Ádám, Szőke Attila kenupáros magasan a nemzetközi mezőny fölé nőtt.

 
Fucsovics Márton nyerte a 127 ezer euró (39 millió forint) összdíjazású füvespályás férfi tenisztornát az észak-angliai Ilkleyben. Az ATP honlapja szerint a világranglistán 136. magyar játékos a vasárnapi döntőben az ausztrál Alex Bolttal találkozott, aki csak 438. a rangsorban, de két éve a 160. volt. Kettejük különmérlege 1-1-re állt, 2013-ban a magyar, 2015-ben pedig ellenfele nyert. Fucsovics profi pályafutása 11. döntőjét vívta, az eddigi tízből hármat nyert meg. Első két diadalát 2013-ban a kínai An Ningban, illetve az olaszországi Andriában aratta, majd idén júniusban Vicenzában ünnepelhetett. A magyar teniszező a tornagyőzelem révén a 106. helyre ugrott az ATP-ranglistán.


Magyarország nyerte az atlétikai csapat Európa-bajnokság 2. liga csoportját. A magyar válogatott a szombaton megszerzett előnyét a zárónapon tovább növelte, és magabiztosan végzett a 12 csapatos tel-avivi csoport élén. A két nap során nyolc győzelmet, kilenc második és hat harmadik helyezést gyűjtöttek a magyar atléták. A győztesek között volt a riói olimpiai harmadik súlylökő Márton Anita, az olimpikon Papp Krisztina 5000 méteren (16:17.99 p). A szintén olimpikon Baji Balázs (110 m hát) második, Szabó Barbara (magasugrás) pedig a harmadik helyet szerezte meg versenyszámában. A magyar válogatott jövőre az 1. ligában szerepel, ami a Szuperliga előszobája.


A junior sportlövő világbajnokságon a magyar női légpisztolyos csapat aranyérmet szerzett. A csapat tagjai a riói olimpikon Egri Viktória, továbbá Major Veronika és Nagy Vivien.

 
Az ukránok zártak a legtöbb, három aranyéremmel a harkivi ökölvívó Európa-bajnokságon. Emellett két orosz, illetve egy-egy angol, bolgár, örmény, német és ír arany született a szombati finálékban. A magyarok közül Harcsa Zoltán bronzérmet nyert pénteken a 75 kilogrammos kategóriában, mellette Kovács Richárd (64 kg) és Hámori Ádám (91 kg) is világbajnoki kvótát szerzett, így az augusztus végén kezdődő hamburgi vb-n három kategóriában lesz magyar.


A riói olimpikon Érdi Mária hetedik lett Kielben a Laser Radial hajóosztályban a rangos vitorlásversenyen. A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a Kieler Woche elnevezésű rangos regattán az éremfutamban hatodikként zárt az olimpikon versenyző, így érdemelte ki az összetett hetedik helyet. Az Európa egyik legismertebb vitorlásversenyének számító eseményen az olimpiai Laser Standard osztályban Vadnai Jonatán 135 hajós közül a 11. helyet szerezte meg, míg Vadnai Benjamin 14. lett.


A női kosárlabda Európa-bajnokságon a magyarokkal egy selejtező csoportban szerepelt spanyolok végeztek a torna élén, miután a vasárnap esti, prágai döntőben magabiztosan legyőzte a francia csapatot. A magyar válogatott a csoportjában előbb kikapott a spanyoloktól, majd legyőzte a cseheket és vereséget szenvedett az ukránoktól. A negyeddöntőbe jutásért aztán egyetlen ponttal kikapott Olaszországtól, így a 9-12. helyen végzett.

(MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS